Az adathalászat veszélyére figyelmeztet – egyebek mellett tudatos internethasználatot javasol és azt, hogy a banki adataikat ne adják meg senkinek az emberek – a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Magyar Bankszövetség új tájékoztató kampányában, amelyet kedden mutatott be.
Internetes csalásokra figyelmeztet a Magyar Bankszövetség
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese a rendőrség budapesti székházában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
Egy nap alatt több millió hackertámadás zajlik a világon kártevő szoftverek, vírusok, agresszív reklámok formájában.
Hozzátette: a digitális pénzforgalom ugrásszerűen fejlődik, ami könnyebbé teszi mindennapjainkat, azonban újabb csalási modelleket is életre hív.

Új módszereket kerestek a csalók
Korábban a csalók a bankkártyákra helyezték a hangsúlyt, mire a szakemberek elkezdtek védelmi módszereket kiépíteni, mint például a PIN-kódot, az sms-kontrollt (ez utóbbit egyébkánt magyar szakemberek találták ki és tőlünk indult világhódító útjára), a limiteket, amelyeket ma már jól ismerünk és használunk.
A hangsúly mostanra a bankkártyákról azokra az adatokra helyeződött át, amelyek a digitális pénztárcánkhoz, illetve a kártyánkhoz vezetnek.
– folytatta Sütő Ágnes.

Hozzátette: abban kell tudatossá válnunk, hogy csaláshoz vezethetnek azok a bejövő információk – legyen az sms, e-mail, telefonhívás – amelyek úgy tűnnek, hogy gyorsítanak, kényelmesebbé tesznek egy ügyintézést, de szokatlanok.
src=”//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js”>
Legyünk óvatosak!
Egy ilyen gyanús e-mail esetén sem a csatolmányra, sem a linkelt oldalra nem szabad kattintani, mert már ettől olyan kémprogramok indulhatnak el, amelyek adatszerzésre irányulnak – hívta fel a figyelmet.
A főtitkárhelyettes arról is beszélt, hogy a koronavírus első hullámában, 2020-ban megváltoztak a fogyasztási szokásaink, „megtorpantak kicsit a csalók is”, de egy negyedév elteltével ismét megugrott a csalások száma.

Akár a bank weboldalát is lemásolhatják!
Újabban gyakran a bankokéra megtévesztően hasonló oldalakon gyűjtik be az adatokat a csalók, megjelent az úgynevezett „függönyoldalra terelés”. Ez úgy védhető ki, hogy ha a felhasználó a bank ismert oldalát írja be a böngészőbe vagy a keresési előzményekből nyitja meg, nem pedig keresőoldalról próbálja elérni, ahol a találatok között fizetett hirdetésként gyakran áloldalak jelennek meg – jelezte.



src=”//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js”>
Akcióban a rendőrség
Farkas Péter, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője a megelőzés fontosságát hangsúlyozta, és egy konkrét esetet is ismertetett. Tavaly január óta adathalászattal kapcsolatos ügyek százait egyesítették.
Összesen huszonhét gyanúsítottat fogtak el, hét városban, huszonöt ingatlanban tartottak kutatást, és a gyanú szerinti külföldi szervező ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Az egyesített ügyben 203 sértett 326 millió forintot vesztett, 218 esetben viszont a bűncselekmény kísérleti szakban maradt.

Ne telepítsünk ismeretlen programokat, a meglévőket pedig frissítsük
Farkas Péter hangsúlyozta:
Nem elég a rendőri fellépés, szükség van arra is, hogy minél több emberhez jusson el, hogy miként tud biztonságosan internetezni és ezáltal ne váljon csalás áldozatává.
Hozzátette: az adathalászok olyan csalók, akik megbízható félnek kiadva magukat az interneten megpróbálnak adatokhoz hozzájutni.
- Különösen fontos a biztonságos környezet – folytatta -, az, hogy eredeti szoftvereket, operációs rendszert, vírusirtót érdemes használni és a frissítéseket is véghezvinni, valamint nem szabad letölteni semmilyen idegenek által javasolt programot, alkalmazást.
- Ha mégis megtörténik a baj, akkor a felhasználó forduljon a pénzintézetéhez, tiltsa le a kártyáját, illetve tegyen bejelentést a rendőrségen. Minél hamarabb, annál jobb – tanácsolta.

Nyitókép: Summary Media / Kocsis Ferenc Árpád.