A K&H csoport az év mind a 365 napján egyre többet tesz a fenntarthatóságért, és mindennapi működése során kiemelten kezeli a fenntarthatóság ügyét, mind saját működésében, mind pedig segíti ügyfelei ezen irányú tevékenységét; a szeptember hónapot pedig kiemelten is ennek a témának szenteli. Erre az időszakra módosítja logóját is, amelynek középpontjába a Föld kerül. Ügyfélpontjain és irodaépületein pedig egy hónapon át lekapcsolja a külső kivilágítást. De nem pusztán szimbólikus ügyekről van szó: a K&H Csoport tovább csökkenti ökológiai lábnyomát, és segíti ügyfeleit a fenntartható működésre való átállásban, részt vesz számos társadalmi kezdeményezésben, így például 555 fa ültetését támogatja.
Szeptember a fenntarthatóság hónapja a K&H-nál – jelentette be a pénzintézet vezetése mai sajtótájékoztatóján.
Sokat és még többet teszünk a saját működésünkben a fenntarthatóságért, de hónapról hónapra több pénzügyi terméket, megoldást is bevezetünk annak érdekében, hogy segítsük mind lakossági, mind pedig vállalati ügyfeleinket a fenntarthatósági szempontú átállásban.
– jelentett ki Guy Libot, a K&H vezérigazgatója.

A vezérigazgató elmondta: a K&H mind ügyfelei számára nyújtott üzleti megoldásaival, mind saját működési területén folyamatosan igyekszik csökkenteni ökológiai lábnyomát és széndioxid-kibocsátását. A fenntartható lakóépületeket kedvezményes zöld otthon hitelekkel, megújuló energia finanszírozással segíti, az elektromos gépkocsi-lízing konstrukció pedig a vállalkozások számára kínál környezetbarát megoldást, a hibrid és elektromos autók pedig kedvezményes biztosítási feltételekkel vehetők igénybe. Kiemelte, hogy a felelős jövő befektetési alapok portfóliójának összeállításánál a pénzügyi szempontok mellett figyelembe veszik az adott vállalatok vagy országok környezetre és társadalomra gyakorolt hatásait is.
A társadalmilag felelős befektetési alapjainkba egy év alatt kétszer annyit pénzt fektettek ügyfeleink, mint korábban. Így összességében már több mint 11 százalékát teszik ki a teljes befektetési állománynak.
– tette hozzá Guy Libot.

A K&H Csoport azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra jelentősen, 80%-kal csökkenti 2015-höz viszonyított CO2-kibocsátását.
2021 végére a K&H – elsőként a magyar bankszektorból – lényegében el is érte a nettó karbonsemlegességet, 13 000 tonnával kevesebb széndioxidot bocsátott ki, ami a 2015-ös szintnél 74 százalékkal alacsonyabb. A működéséből származó maradék károsanyag-kibocsátást pedig úgynevezett offset, azaz széndioxid-semlegesítő projektek – mint például az újra-erdősítés vagy a fenntartható mezőgazdaság – támogatásával semlegesíti.
– ismertette a vállalati eredményeket a vezérigazgató.
A bankcsoport további energiakorszerűsítéseket valósít meg ügyfélpontjain és a székházában, valamint gépkocsiflottáját is 200 hibrid meghajtású autóra cserélte. A pénzügyi műveletek egészét átfogó digitalizáció, a papírmentes adminisztrációt lehetővé tévő biometrikus azonosítás és a digitális aláírás bevezetése egyaránt a karbon-lábnyom csökkentését eredményezi. 2021-ben például 5,9 millió levélpapírral kevesebbet használtak fel, mint egy évvel korábban.
Szeptembert a fenntarthatóság hónapjának fogjuk nevezni, amikor a logónk átalakításával is még inkább ráirányítjuk a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára és amiből akár évi hagyományt is kívánunk teremteni. Bízunk benne, hogy más vállalatok és pénzintézetek is csatlakoznak hozzánk.
– jelentette ki Guy Libot vezérigazgató.

A fenntarthatósági hónap ideje alatt a K&H számos eseményt szervez, például:
- A K&H hűsítő ligetek kezdeményezés keretében iskolák pályázhatnak facsemetékre és bokrokra, ha vállalják, hogy az intézmény környezetében ülteti el azokat. Az adományozásba a K&H ügyfelei is bekapcsolódnak, szeptember 18. és október 31. között a digitális fizetések után a K&H tranzakciónként elkülönít 10 forintot a K&H hűsítő ligetek létrehozására. Az ültetéseket tervezetten 2022. november és 2023. április között valósítják meg.
- A Ma bejelentett vállalásuk értelmében a K&H szeptemberben nem világítja ki az ügyfélpontok és a vállalati épületek külső homlokzatát. Ezzel mintegy 24 ezer kilowattal kevesebb áramot használ fel, ami mintegy 200 átlagos háztartás fogyasztásának felel meg, és nem mellesleg a fényszennyezést is visszafogja.

A K&H fenntarthatósági programjának vezetője Suba Levente, elmondta, hogy a fenntarthatósági index segítségével tudják nyomon követni, hogy egyes cégek hogyan haladnak a fenntarthatósági céljaik felé vezető úton. A legutóbbi felmérés során – idén tavasszal – 360 hazai változást vizsgáltak meg fenntarthatósági szempontból. A felmérésen belül olyan területeket vizsgáltak és mértek, mint például a stratégia, a CSR, az aktivitás vagy épp az attitűd.

Főbb adatok:
K&H Bank – 2022. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 451 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5301 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forintK&H Biztosító – 2022. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 14,3 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 188,7 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 milliárd forint