Átadták a Raiffeisen Bank szolgáltató központjának épületét Nyíregyházán, az új irodaházban több mint négyszázan dolgoznak majd – közölte a bank kedden az MTI-vel.

A bankműveleti központban működik a bank telefonos és videobanki ügyfélszolgálata, itt bírálják el a lakossági és a vállalati hiteligényeket, valamint az új épületben kaptak helyet a napi banki működést támogató területek – például a számlanyitás és bankműveleti feladatok – is.

A közleményben Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a nyíregyházi központ forgalma és munkatársi létszáma az elmúlt években dinamikusan nőtt, ezért új épületre volt szükség, amely a banktechnikai eszközökkel együtt milliárdos nagyságrendű beruházással készült el.

A kezdeti négyről mára négyszáz fölé nőtt a központban dolgozó munkatársak létszáma – jelezte a vezérigazgató.

Megjegyezte, egyre nagyobb az igény a digitális ügyfélkapcsolati szolgáltatásokra, amelyek területén a bank már számos úttörő megoldást vezetett be a hazai piacon. A helyi telefonos ügyfélszolgálat forgalmára utalva hozzátette, hetente átlagosan 10-15 ezer hívást fogadnak az itt dolgozó kollégák.

Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI), Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb bankcsoportja több mint 30 éve hozta létre magyarországi leánybankját. A magyar Raiffeisen Bank nyeresége 2021-ben meghaladta a 36 milliárd forintot, az előző évhez képest 150 százalékkal nőtt – közölték korábban a cég vezetői.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!