
A háborús megrázkódtatások nyomán megváltozó közegben kiemelt figyelem övezi a tőkevédett alapokat a biztonságos hozamlehetőség miatt. A kialakult helyzet ugyanakkor az ESG (társadalmi és fenntarthatósági) szempontokat is felértékeli. A CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalap ezt a konjunktúrát használja ki, egyszerre szolgálva a befektetői érdekeket és a globális problémák megoldását.
Az elmúlt időszak koronavírus járványhullámai és az alig egy hónapja kitört orosz-ukrán háború nyomán megváltozó nemzetközi közegben kiemelt figyelem övezi a tőkevédett alapokat a biztonságos hozamlehetőség miatt. Az ESG (Environment, Social, Governance), azaz környezeti és társadalmi szempontból felelős befektetések iránt tartós érdeklődés mutatkozik, ugyanakkor most itt is megjelent egy fellendülési hullám a felértékelődő energiahatékonysági, karbonsemlegességi, illetve alternatívenergia-projektek miatt. Az év elején indult CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalap optimális eszköz a biztonságos, ugyanakkor a fenntarthatósági konjunktúrát is kihasználni törekvő befektetések fogadására, mivel egyesíti a két, frekventálttá vált befektetési célterület lehetőségeit – ezt tükrözi az alap töretlenül emelkedő árfolyamgörbéje is.
A hazai portfóliókban a tőkevédett alapok részesedése hagyományosan viszonylag alacsony, ez azonban – a fentebb jelzett külső hatások nyomán – épp most van változóban.
A jelenlegi, kiemelten volatilis, gyorsuló inflációval jellemezhető közegben nem csak a hozamlehetőség vált a korábbiaknál is fontosabbá, hanem a védelem is: a biztonság az egyik legfontosabb elvárás, ami a befektetői döntéseket meghatározza. Vannak ugyanakkor más, a profitkilátásokat szintén erősen determináló tényezők is, amelyek közül az energiaátmenet felgyorsulása az egyik legmarkánsabb. A törekvés, hogy Európa megpróbál függetlenedni a fosszilis energiaimporttól, olyasfajta átrendeződésekhez vezethet, mint korábban a pandémia a digitális átalakulás területén: a meglévő tendenciák felerősödnek, a tempó megnő, felértékelve az energiafelhasználás csökkentését, illetve a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó befektetéseket. Ezen a területen pedig az ESG-eszközök kínálhatnak válságálló, a kiszámíthatatlan körülmények között is profittal kecsegtető befektetési irányt.
Az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. (a CIB Bank befektetési alapkezelője) közelmúltban lejárt, hasonló profilú alapja 4% fölötti hozamot produkált az utolsó évben. Jelzésértékű a befektetők prioritásainak változása szempontjából, hogy CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalapban eddig összegyűlt mintegy 4,3 milliárd forint a kétszerese az előző alapba érkezett befektetésének.
Komoly sikernek tartjuk, hogy mind az ügyfelek körében, mind a banki oldalon kedvelt termék a CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalap. Az erős és növekvő kereslet arra ösztönöz minket, hogy az alapkezelővel közösen dolgozva további ESG alapok is megjelenhessenek a kínálatunkban, egyszerre szolgálva a befektetési igények kielégítését és a fenntarthatósági problémák megoldását.
– fogalmazott Vasas Norbert, a CIB Bank vagyonkezelési üzletág-vezetője.