Nyitókép: Bankár Magazin

Ismét lehet jelentkezni a Start it @K&H inkubátorba, március 6-ig. A program iparági megkötés nélkül vár olyan csapatokat, amelyek a nemzetközi piacon is versenyképes ötlettel rendelkeznek – közölte a K&H pénteken az MTI-vel.

Az oktatási és egészségügyi újítások, a mesterséges intelligencia alkalmazása különösen fontos a startupok közösségében, és Magyarországon a digitalizáció is kiemelt feladat – jegyezték meg a piaci elvárásokra utalva. Az értékelésnél az innovatív ötletek mellett a fenntarthatósági megoldásokat is figyelembe veszik, amit a környezeti szempontok felértékelődése indokol. A fenntarthatóság fogyasztói oldalról éppúgy elvárás, mint a befektetők részéről, akik a környezeti és társadalmi hatásokra ügyelve egyre inkább a környezetbarát fejlesztéseket részesítik előnyben – tették hozzá. A közlemény szerint

A startupokba irányuló beruházások összege tavaly meghaladta a 670 milliárd dollárt, vagyis majdnem a kétszeresére nőtt egy év alatt világszerte.

A pályázaton nyertes vállalkozások számára fél éves mentorálást biztosítanak. A Start it @K&H honlapján olvasható felhívás szerint a kiválasztott csapatok jogosultakká válnak számos ingyenes szolgáltatásra is, emellett szakmai rendezvényeken és találkozókon vehetnek részt.

Nyitókép: Bankár Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!