A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának csapata aratott győzelmet az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny (OPEV) február 5-én megtartott döntőjében. A Széchenyi István Egyetem saját vetélkedőjének keretében idén már huszadik alkalommal mérték össze tudásukat a tehetséges diákok. Magyarország egyik legrangosabb egyetemi versenyének fő támogatója a Magyar Bankholding volt.
Nyolc hazai, illetve határon túli egyetemi csapat részvételével szombaton lezárult a XX. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny (OPEV), amelyet a győri Széchenyi István Egyetem rendezett meg. Az OPEV célja, hogy egy magyar vonatkozású pénzügyi probléma megoldásán keresztül a közgazdász hallgatók lehetőséget kapjanak az iskolapadban megszerzett tudás gyakorlatban történő kamatoztatására.
A nagy hagyományokkal rendelkező vetélkedő első, online fordulóján a négyfős csapatoknak egy összetett esettanulmányt kellett megoldaniuk. A járványhelyzet miatt a versenyzők egy része a pályamunkákat online formában, egy része pedig személyesen, a győri Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiumban mutatták be a szakmai zsűrinek a második fordulóban. A jubileumi versenyt a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának csapata nyerte meg.
A Magyar Bankholding széles körű szakmai kapcsolatrendszerén keresztül, valamint a banki, pénzügyi, agrár és egyéb területeken tevékenykedő szakértői csapatai segítségével aktívan részt kíván venni a jövő generációjának képzésében. Ennek érdekében a bankcsoport tavaly novemberben stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetemmel. A megállapodás értelmében a bankcsoport szakmailag erősíti és támogatja az egyetemi kutatásokat, a digitalizációs és robotizációs fejlesztési törekvéseket, valamint az agrárszakmai és a gyakorlatorientált hallgatói képzést. Segíti továbbá az egyetemet a meglévő és újonnan megjelenő, a bankszektor számára fontos képzések, tantervek és akkreditációs folyamatok kialakításában.
A szoros együttműködés részeként a Magyar Bankholding aktívan közreműködött a hétvégén lezárult egyetemi verseny döntőjében. A bankcsoport értékes ajándékokat biztosított a dobogós csapatok tagjai részére, emellett Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője, valamint Bognár István, az MKB Bank senior üzletfejlesztési menedzsere is helyet foglalt a versenyzők munkáit értékelő szakmai zsűriben.
A Magyar Bankholding elkötelezett a fiatal generáció szakmai támogatása és képzése mellett, hiszen a gazdaság megfelelő működésének egyik alappillérét a kiemelkedő tudással és kompetenciákkal rendelkező szakemberek jelentik. Szívből gratulálunk a verseny résztvevőinek a rendkívül magas színvonalú munkákhoz, és széleskörű tanulmányi és szakmai sikereket kívánunk nekik a jövőben!
– nyilatkozta Hollósi Dávid, a Magyar Bankholding agrár és élelmiszeripari ügyvezető igazgatója.