A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív tartományban nyithatnak az árfolyamok hétfőn – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

Kiemelte: amennyiben a BUX index jelentős mértékben áttöri az 53 ezer pontos szintet, további emelkedés jöhet.

Az orosz-ukrán konfliktus miatti feszültség továbbra is fennáll, így hektikus mozgásokra lehet számítani a következő napokban a tőzsdéken – jegyezte meg.

Az elemző jelezte, hogy az OTP árfolyama a 18 ezer forintos szinttel néz farkasszemet, aminek áttörése esetén 18 300 forint közelében adódhat a következő meghatározó ellenállási szint. A Mol grafikonján 2750, majd 2800 forintnál figyelhetők meg ellenállások, 2700 forintnál támasz.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 27,78 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 52 838,78 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,80 százalékkal 2728 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,73 százalékkal 17 980 forintra erősödött, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,60 százalékkal 421 forintra nőtt, forgalma 69,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,60 százalékkal 8255 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!