A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is negatív, így hétfőn várhatóan csökkenéssel nyit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.

Kiemelte: a BUX index az 52 ezer pontos támasz közelében mozog, letörése esetén további ezer pontos esés jöhet.

A vezető részvények közül az OTP már a 17 ezer forint felett húzódó támaszt kezdte tesztelni, alatta 16 800 forintnál található a következő ellenállás – jegyezte meg.

Úgy vélte, a Mol rendkívül “jól tartja magát” a magas olajáraknak köszönhetően, az olajipari vállalat papírjánál ellenállási szint 2700 forint közelében, támasz 2600 forint felett húzódik.

A Magyar Telekom árfolyama tartja a korábbi kitörést 420 forintnál, ellenállási szint 428 forintnál található a telekommunikációs cég részvényeinél. A Richter jegyzése a 8300 forintos támasznál fordult, a gyógyszeripari papírnál meghatározó ellenállás 8550 forintnál húzódik az elemző szerint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,85 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 52 169,80 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt. A Mol 32 forinttal, 1,21 százalékkal 2684 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 390 forinttal, 2,20 százalékkal 17 300 forintra csökkent, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,59 százalékkal 422 forintra esett, forgalma 129,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,38 százalékkal 8460 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!