Újabb 20 bázisponttal emelte, 3,30 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.

A monetáris tanács még októberi kamatdöntő ülését követően jelentette be, hogy készen áll az egyhetes betét kamatát az alapkamatnál magasabbra emelni, és még azon a csütörtökön az alapkamat felett 40 bázisponttal, az előző hetinél 70 bázisponttal nagyobb kamattal hirdette meg az egyhetes tendert. Azóta az irányadónak tekintett egyhetes betéti kamat több mint 150 bázisponttal emelkedett.

Virág Barnabás, MNB-alelnök a hét elején a Világgazdaságnak adott interjúban azt mondta,

Le fogjuk győzni az inflációt, bármilyen hosszú út is áll még előttünk. Ezen az úton az egyhetes betéti ráta alakításával annyi kamatlépést hozunk előre, amennyi szükséges. Minden lépésünk, amit az egyhetes betéti rátával teszünk, tartósan beépül a kamatemelési ciklusunkba is.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!