Az Erste Befektetési Zrt. tulajdonába került a befektetési szolgáltató Random Capital Zrt., a tranzakcióval az Erste a magyar tőzsde legnagyobb forgalmú brókercége lesz – jelentette be Cselovszki Róbert, az Erste befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, Budapesten.

Közölte: a tranzakció pénzügyi és technikai zárására heteken belül sor kerül, azt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte. A Random Capitallal közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás kerül az Erstéhez, amelynek pénz-, tőkepiacok, és vagyonkezelés divíziója több mint 262 ezer értékpapírszámlán közel 3 ezer milliárd forint értékű vagyont kezel. Tájékoztatása szerint a jövőben is számítanak a Random Capital minden munkatársára.

A Random Capital tőzsdei értékpapír-forgalma az év első hét hónapjában meghaladta a 188 milliárd forintot, az Erstéé pedig elérte a 959 milliárd forintot. A Random Capital részesedése a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalmából január-júliusban 5,7 százalék volt, az Erstéé ugyanebben az időszakban az azonnali piacon 23,9 százalék, a származékos szekcióban 5,2 százalék volt.

Az online szolgáltatások fejlesztése fontos az Erstének, közösen fejlesztik tovább a meglévő platformot.

– tette hozzá Cselovszki Róbert.

A brókercég az Erste tizedik akvizíciója, és további vásárlási terveik is vannak.

A tranzakcióval a Random Capital ügyfelei számára a díjak és a költségek nem változnak, a megszokott módon és feltételekkel használhatják a brókercég kereskedési rendszerét.

Virág Ferenc, a Random Capital alapító-tulajdonosa kifejtette:

A Random Capital mostanra elérte korlátait, a további hatékony növekedéshez, az ügyfélkör és a termékkínálat bővítéséhez stabil, tőkeerős háttérre van szükség.

A több mint egy évtizede alapított online brókercég fejlődése érdekében volt szükség a szakmai befektető bevonására. Kiemelte, hogy nyereséges céget adtak át az Erstének. Hozzátette, hogy a lakossági értékpapír penetráció alacsony Magyarországon, ezért a következő években növekvő érdeklődésre számít.

A Random Capital bevételei 94 százalékkal 1,738 milliárd forintra nőttek 2020-ban, adózott nyeresége 253,8 millió forint volt az előző évi 36,7 millió forintot követően.

Az Erste Befektetési Zrt. befektetési szolgáltatási bevétele 43 milliárd forint volt tavaly, adózott nyeresége 6,3 milliárd forintot tett ki. Idén az első hat hónapban 19 százalékkal nőtt az Erste csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon, 3965 milliárd forintra, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!