Átlépte az 5500 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszba (MÁP+) befektetett megtakarítások értéke – közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.

Varga Mihály szerint ez azt mutatja, hogy a családok körében továbbra is a MÁP+ a legnépszerűbb megtakarítási forma.

Hozzátette, tavaly több mint 1000 milliárd forinttal emelkedett a háztartásoknál lévő állampapír állomány, amely jelenleg meghaladja a 9300 milliárd forintot.

Az államadósság egynegyedét már a magyar emberek finanszírozzák, 2010-ben ez az arány mindössze 3 százalék volt. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország mindvégig a saját lábán állt a járvány által okozott gazdasági válságban – fogalmazott Facebook-posztjában a miniszter.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!