A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot, az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön – hívta fel a figyelmet Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium Facebook-oldalán hétfőn.

Az államtitkár megjegyezte: a 2020 márciusa óta fennálló hiteltörlesztési moratórium valós segítséget jelent a háztartásoknak és a vállalkozásoknak is.

A háztartások 59 százaléka élt a hitelmoratórium lehetőségével, 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millióan – fejtette ki. Hozzávetőleg egymillió vállalkozás volt jogosult kérni a törlesztés felfüggesztését, csaknem 50 százalékuk jelezte is szándékát – tette hozzá utalva arra, hogy a cégek a nagyjából 10 ezer milliárd forintnyi teljes hitelállományuk 42 százalékára, 4300 milliárdnyi kölcsönre vették igénybe a moratóriumot.

Gion Gábor úgy fogalmazott, hogy a járvány idején az életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell; szerinte a moratórium is ezt a célt szolgálja. A gazdaságvédelmi munkát folytatják – zárta szavait az államtitkár.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!