
Az elmúlt hónapokban rég nem látott mértékben felértékelődött a biztonság és a kiszámíthatóság. Most induló minisorozatunkban olyan élethelyzeteket mutatunk be, amikor nagyon jól jöhet, ha rendelkezünk olyan megtakarítással, amellyel megvalósíthatjuk aktuális lakásálmainkat.
Ha nem olyan szerencsés valaki, hogy szülei-nagyszülei elő tudnak teremteni számára az önálló életkezdéshez egy saját ingatlant, vagy a megszerzéséhez szükséges anyagi feltételeket, egyszer mindenkinél aktuálissá válik a lakásvásárlás kérdése.
A felnőtté válás egyik nagy pillanata, amikor az ember meghozza a döntést, hogy önállósul és elköltözik a szülői házból.
Az önállósodás nem könnyű feladat, különösen nem az a mai ingatlanárak mellett. Köztes megoldást jelenthet, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a szülői ház akkora, hogy ott kényelmesen el lehet tölteni a már anyagilag önálló, függetlenebb ifjú éveket. Ez egyre gyakoribb megoldás Magyarországon is.
A szülői háztól való elszakadás első lépéseként gyakori és közkedvelt megoldás – különösen a huszonévesek körében -, hogy többen, barátok, évfolyamtársak vagy kollégiumi lakótársak összefognak, és közösen bérelnek ki egy nagyobb, több szobás ingatlant. Ez jó ötlet lehet, mivel a bérleti díj így alacsonyabb, mintha önálló albérletet bérelnénk, és a rezsi is többfelé oszlik.
Bár mindkét megoldás jó, és működőképes lehet egy darabig,
előbb-utóbb mindenki kinő a bulizós korszakból, vagy befejezi az egyetemet, komoly párra talál, és ezzel elérkezik a saját tulajdonú otthon megteremtésének ideje.
Mit tehetünk ilyenkor? Némi előrelátás és egy lakás-előtakarékossági szerződés bármilyen élethelyzetben közelebb vihet minket lakásálmaink megvalósításához!
Nézzük az első esetet, amikor még nem sürgető a költözés a szülői fészekből, de már rendelkezünk önálló keresettel, bevételi forrással. Ebben a helyzetben ideális megoldást jelent a lakáscélú előtakarékoskodás, amelynek köszönhetően hónapról-hónapra félre tudjuk tenni a lakásvásárlásra szánt összeget, melyet
a lakás-takarékpénztár még kamattal és bónusszal is kiegészít, és egyúttal már a szerződéskötés pillanatában garantálja nekünk, hogy évek múlva a most rögzített, fix kamattal ad hitelt.
Ezzel tökéletesen kiszámíthatóvá válik az otthonteremtés hosszú éveken át tartó folyamata az önerőképzéstől a hitelfelvételen át egészen az utolsó törlesztőrészlet megfizetéséig.
Ettől nagyban eltér az a helyzet, amikor már sürgetővé válik az önálló otthon megszerzésének kérdése. Mit tehetünk, ha egy bérelt lakásból lépnénk tovább saját tulajdonú ingatlanba? Erre is van orvosság:
a lakás-takarékpénztári konstrukciók rugalmasak, akár már a szerződéskötés pillanatában is igényelhető hozzájuk rögzített, fix kamatozású áthidaló kölcsön
(referencia THM: 5,61-5,59%)1, ami lehetővé teszi a gyors továbblépést.
Nagy előnye, hogy ebben az esetben nem kell lakásbérlésre költenünk, hanem az ezen megspórolt pénzt is a saját ingatlanunkra felvett hitel visszafizetésére fordíthatjuk.
MAGADRA ISMERTÉL?
Vagy ismersz valakit, aki kirepülne a családi fészekből? Esetleg nagyon unod már a lakótársaidat és érzed, hogy valakinek mennie kell? Fundamentával mindenki valóra válthatja lakásálmait! Keresd ajánlatainkat honlapunkon vagy kérd FundamentaSzemélyi Bankár segítségét!
Folytatjuk! Olvasd el a minisorozat 2. részét is!
A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelemfelkeltést célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Üzletszabályzat c. dokumentum, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által meghirdetett akciókról és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.
1A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 5,61% a jelzálog fedezete mellett nyújtott azonnali áthidaló kölcsönre, amely az K20 módozatra vonatkozik, ahol a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitel teljes futamideje 119 hónap.A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 5,59% a jelzálog fedezete mellett nyújtott azonnali áthidaló kölcsönre, amely az K23 módozatra vonatkozik, ahol a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitel teljes futamideje 300 hónap.
A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.
A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.