Újabb lehetőségek nyílnak a Fundamenta számára az október 14-én bejelentett változások hatására. Bejelentésre került egyrészt egy új lakásfelújítási állami támogatási elem, amely újabb lendületet adhat a lakás-takarékpénztári megtakarításoknak, másrészt az Erste Lakástakarék bejelentette, hogy 2020. október 31-től felfüggeszti a lakás-takarékpénztári termékei értékesítését, ezáltal a Fundamenta egyeduralkodóvá vált a lakás-takarékpénztári piacon.

Új lehetőségek kopogtatnak

A napokban bejelentett változások újabb lehetőséget nyitnak a Fundamenta számára. A felújítások állami támogatása újabb lendületet adhat a lakás-előtakarékosságnak, hiszen a tervek szerint önerő is szükséges ahhoz, hogy a 3 millió forintot igénybe lehessen venni. Az értékesítési lehetőségek, a piacon aktív szereplők számának további csökkenésével csak javultak, hiszen ma már kizárólagosan a Fundamenta nyújtja a lakás-előtakarékosság lehetőségét a lakosság számára.

A családok továbbra is rendelkeznek megvalósításra váró lakástervekkel, mi pedig rendelkezünk a lakástervek megvalósításához szükséges, versenyképes, biztonságos és kiszámítható konstrukciókkal, valamint a kereslet és a kínálat egymásra találását biztosító értékesítési hálózattal.

– mondta Tátrai Bernadett a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

KORÁBBAN ÍRTUK

A járványhelyzet ellenére sok az új szerződés

Jól mutatják ezt az idei év értékesítési eredményei is. A már jól értékelhető, első 9 hónapban több tízezer lakás-takarékpénztári szerződést kötöttünk. Újabb bizonyítékot szereztünk a lakás-előtakarékosság, az öngondoskodás ezen formájának a válságállóságáról:

a COVID vírus hatása mindössze abban a két hónapban jelentett némi visszaesést az új szerződések számában, amikor szinte leállt az egész ország.

– emlékszik vissza Tátrai Bernadett.

Az újra nyitást követően azonnal visszaállt a régi, megszokott működés, hiszen a karantén helyzet csak felerősítette az családok életében az otthon jelentőségét, így vagy azonnali megoldást szeretnének hitel formájában, vagy kicsit hosszabb távon gondolkozva – anyagi helyzetük tükrében – a célzott lakás-előtakarékossággal tervezik megoldani otthonaik felújítását vagy új otthonuk megteremtését.

Ennek eredményeképpen, az ügyfélbetétek állománya 2020 szeptemberében már 11 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, a lakossági jelzáloghitel piaci részesedésünk 2020 szeptember végén pedig már elérte a 12,1 százalékot.

– sorolja az eredményket Tátrai Bernadett.

Tátrai Bernadett, A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Bankarmagazin.hu

Működik a modell!

A Fundamenta tartós sikerének a titka a hazai lakás-takarékpénztári piacon egyedülálló, évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalatokra építő működési modellje.

Az is tény, hogy a korábbi versenytársak hagyományosabb értékesítési módszerével szemben, a Fundamentának a Személyi Bankár hálózata viszi az otthonokba, az ország egész területén az otthonteremtéssel összefüggő, egyre bővülő szolgáltatási palettát. A Fundamenta jelenlétét, termékeit és hálózatát tovább erősítjük a számunkra most még nagyobb piacon

– hangsúlyozta végül Tátrai Bernadett.

Október 16-ától a Fundamenta országos óriásplakát-kampányt is indít, amelyben több száz plakát hívja fel a figyelmet arra a lehetőségre, amit a Fundamenta és értékesítési hálózata visz házhoz.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!