Bár egyelőre nem tervezi digitális jegybankpénz kibocsátását Japán központi bankja, a 2021-es pénzügyi év elején elindítja a kísérleteket saját digitális pénzével.

A japán központi bank pénteken kiadott közleményében tudatta, hogy a tesztelés első szakaszában ellenőrzi a digitális jegybankpénz kibocsátásának, szétosztásának és a forgalomból való kivonásának a technikai lehetőségeit, majd pedig pilot projektet indíthat.

A japán jegybank ugyan nem tervezi egyelőre egy digitális jen kibocsátását, ám

a fizetési és elszámolási rendszerek stabilitása és hatékonysága biztosításának szempontjából szükségesnek tartja, hogy megfelelő módon felkészüljön

a körülmények esetleges megváltozására – írták a közleményben.

A központi bank kevéssé tartja valószínűnek, hogy csökken a forgalom lévő készpénz mennyisége.

A forgalomban lévő készpénz mennyiségének csökkenése nélkül is, ha szükség lesz digitális valutára a fizetési és elszámolási rendszerek stabilitásának és hatékonyságának fokozásához, célszerű lehet digitális pénz kibocsátása a magán fizetési szolgáltatások támogatására.

– mutatott rá a jegybank.

A Bloomberg hírügynökség szerint a bejelentés arról tanúskodik, hogy a japán jegybank nem akar lemaradni más nagy központi bankok mögött, ideértve a kínai jegybankot, amely már hosszú évek óta tanulmányozza a digitális pénz kibocsátásának lehetőségeit, és néhány banknak már engedélyezte a digitális jüan belső tesztelését.

Taro Aszo japán pénzügyminiszter februárban aggodalmainak adott hangot a kínai tervek miatt.

Japán új miniszterelnöke, Szuga Josihide a digitalizációt tekinti kormánya egyik legfontosabb feladatának.

A digitális jegybankpénz hagyományos pénz, készpénz, ám digitális formában, amelyet egy állam központi bankja bocsát ki és tart ellenőrzés alatt. Hasonlít a kriptodevizákhoz, amelyek bonyolult matematikai feladványok megoldásával jönnek létre, ámde egy központosított testület helyett különböző összetételű online közösségek tartják ellenőrzés alatt.

A közös nevező a kriptodevizák és a digitális jegybankpénz között az, hogy különböző mértékben ugyan, de mindkettő a blokklánc technológián, egy virtuális és meghamisíthatatlan rendszeren alapul.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!