Kevesebb hús és rövidebb utazások, több helyi termék a bevásárlókosárban, a legújabb termékcsodák helyett a régiek megőrzése és megjavíttatása. A tömegfogyasztást egy egészség- és környezettudatosságot előtérbe állító posztmodern forma váltja fel, amelynek kulcsszereplője az aktivista fogyasztó – ez az egyik legfontosabb megállapítása a Cetelem Körkép 2020 nemzetközi felmérésnek, melyet a Cetelem Bank saját ügyfélkörében végzett júniusi felmérése is megerősített.
Felmérést készített a Cetelem Bank
Az emberek a korábbiaknál is tudatosabban, még inkább a helyi és a környezetbarát termékeket előnyben részesítve vásárolnak és fogyasztanak – ez szűrhető le a tizenöt európai országban elvégzett Cetelem Körkép 2020-ból.
Az eredmények azt sugallják, hogy egy új, aktivista fogyasztó vált dominánssá a piacokon, aki kész maga mögött hagyni a gondtalan és boldog tömegfogyasztás elmúlt harminc évét.
A felelősebb fogyasztást megcélzó szemléletváltás már korábban, közel egy évtizede elkezdődött, de úgy tűnik, egy járvány is kellett hozzá, hogy elsöprő jelentőségre tegyen szert. A Cetelem Bank saját ügyfélkörében végzett felmérésében minden második ügyfél állította, hogy a vírushelyzet hatására sokkal jobban átgondolja, hogy mire ad ki pénzt, és a kitöltők 84%-a sorolta magát a tudatos, felelős vásárlók közé. Ezt a vásárlói magatartást a kutatás tanulsága szerint a legtöbben a felesleges termékek kerülésével és az árak összehasonlításával azonosítják, de a vírus a maszkviseléssel is tovább árnyalta a tudatos, felelős vásárlás definícióját.
Visszafogott fogyasztás és növekvő megtakarítási kedv
A szükségszerű szemléletváltás máris tetten érhető a vásárlási folyamatok alakulásában: az európaiak 42%-a állította, hogy kevesebbet fogyaszt az idén, mint három évvel ezelőtt. A formálódó tendenciát a vírushelyzet csak tovább erősítette, a magyarok fogyasztási hajlandóságát gazdasági okok is visszavetették. Míg a Cetelem Körkép adatai szerint a vírus előtt a magyarok 29%-a tervezte, hogy kevesebbet költ majd különböző termékekre és szolgáltatásokra a jövőben, addig a korlátozások feloldását követően készült hazai felmérésben már a válaszadók fele állította, hogy az előző évhez képest csökkentené költéseit a következő 6 hónapban.
Mi, magyarok a korábbi éveknél tudatosabban, komoly önmérsékletet mutatva állunk hozzá a pénzügyeinkhez.
– véli Szabó Péter, a Cetelem Bank vezérigazgatója.
A magyarok pénzügyire hatással volt a vírus időszaka
- A bank minden tízedik ügyfele lemondott az olyan nagyobb beruházásokról, mint az ingatlan vagy az autó vásárlás, az ügyfélkör ötöde pedig élt a hitelmoratórium lehetőségével, és év végéig elhalasztotta hitelei törlesztését.
- A válaszadók 40%-a a korlátozások után is visszafogja kiadásait, míg 20%-uk a megtakarításait is növelni szeretné.
- Utazásra, kikapcsolódásra, elektronikai cikkekre sokkal kevesebbet szándékoznak költeni az ügyfelek a következő három hónapban, a felújítási terveiket azonban mielőbb szeretnék megvalósítani.
Kevesebbet vásárolnánk
A Körkép 2020 felmérés egyik fontos megállapítása az, hogy megtakarításokra törekvőknek közel a fele ezt a vásárlások ritkításával szeretné elérni.
De nem azzal, hogy a fogyasztást magát szüntetni meg, és nem is úgy, hogy olcsóbban vásárol.
Vagyis a fogyasztók kevesebbet akarnak vásárolni, de anélkül, hogy a minőségi elvárásokból alább adnának. Szabó Péter a javuló fogyasztói tudatosságot látja érvényesülni abban is, hogy:
- A legtöbb európai kevesebb pazarlásra törekszik, több mindent akar megjavíttatni, és vigyázni kíván arra, hogy ne dobjon ki semmit fölöslegesen.
- Sokan fenntartható háztartási készülékeket akarnak venni, amelyeket tovább szeretnének megtartani, miközben készek arra, hogy lemondjanak a legmodernebb eszközökről.
- Korlátokat is szándékoznak állítani maguk elé a műanyag használatában, az áram-, víz- és tüzelőanyag-fogyasztásban.
- Négy európaiból egy természetesebb közlekedési eszközöket kíván használni, és kevésbé messze és ritkábban kíván utazni.
Az egészségre és környezetre gyakorolt hatás majdnem annyira fontos, mint az ár
A Cetelem Körkép 2020 kutatás szerint az európai fogyasztó számára az ár még mindig az elsődleges szempont, de egyre jobban odafigyelnek a termékek egészségre gyakorolt hatására is. Ezután következik a minőség, a származás és a környezetre gyakorolt hatás, ami azt jelzi, hogy a posztmodern fogyasztó radikálisan válogatós is tud lenni.
Az élelmiszerek terén az elsöprő többség a helyi, lakóhelyükhöz közelebb termelt, bio- és szezonális termékeket részesíti előnyben, míg sokan csökkenteni kívánják, vagy akár abba is akarják hagyni a húsfogyasztást. Úgy tűnik, hogy a hús a szándékok szerint egyre kevésbé lesz jelen a tányérokon.
Magyarországon a környezetvédelmi kérdések iránti érzékenység jóval alacsonyabb, ami Szabó Péter szerint nem független attól, hogy a vásárlóerő továbbra is központi kérdés.
- A gazdasági szereplőknek és a márkáknak azonban Kelet-Európában is fel kell készülniük a változásra, amelyet egyes iparágak már most is intenzívebben érzékelnek.
- Az európai vásárlók szerint az élelmiszeripar teszi a legtöbbet azért, hogy felelős magatartásra ösztönözze a fogyasztókat.
- Ebben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy harmincnégy európai nagyvállalat vállalt kötelezettséget arra, hogy a tápértékjelölést tartalmazó címkézést vezet be, amit több országban kötelezővé is tettek.
A Cetelem Körkép egy 17 európai uniós országot érintő reprezentatív piackutatás, amelynek célja, hogy évente áttekintést adjon az európai fogyasztók általános közérzetéről és a fogyasztási szokások változásáról. Franciaországban már több mint 30 éve, Magyarországon 2006 óta publikálják. A 2020-as kiadás fókuszában az aktivista fogyasztó megjelenése áll – a felmérés azt vizsgálta, hogyan alakulnak át fogyasztási szokásaink, és mik a legfőbb mögöttes indokok, motivációk.