A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Az idei Kékszalagra 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban.
Idén a Vándor Róbert kormányozta RSM2 – 17 óra 52 perc 57 másodperc alatt teljesítve a távot – haladt át elsőként az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj balatonfüredi célvonalán péntek hajnalban, másodikként a Roland Gabler vezette New Black Jack futott be. Mindkét hajónak gratulálunk!
- Harmadik helyen ért célba a Kaiser Kristóf irányította MKB-Prospex, 18 óra 40 perc 09 másodperces idővel.
- A csapat tagjai: Dr. Kaiser Kristóf, Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey, Horváth Miklós, Pajor Zsombor.

Az MKB már számos alkalommal állt ki a magyar sportélet mellett
Dr. Csapó András, MKB Bank, vezérigazgató-helyettese elmondta:
Magyarország egyik legsportosabb pénzintézeteként ezt kötelességünknek is érezzük. Több sportág támogatásában az egyik nagy állandóságot a vitorlás sport támogatása jelenti számunkra. Dr. Kaiser Kristóf koordinálásával ez a csapat igen jó eredményeket ért az elmúlt években. Gratulálok az idei eredményükhöz!
Mi lehet a kapcsolat egy balatoni verseny-katamarán és az egyik meghatározó lízingcég között?
A vitorláscsapat folyamatosan megújul, hiszen technikai sportág révén keresik és alkalmazzák a legjobb technológiai innovációkat, melyek lehetővé teszik a kitűzött célok elérését. Ez a szemlélet tükröződik az MKB-Euroleasing vállalati kultúrájában is, hiszen a társaság folyamatos fejlesztésekkel, széles termékpalettával, valamint az ügyfelek megbecsülése révén elérte, hogy Magyarország egyik legkiemelkedőbb – digitális fejlesztésekre építő – lízingtársasága lett. A megújult arculattal most ezt is szeretnék kifejezni.
Amikor 2017-ben megismertem dr. Kaiser Kristófot, láttam az eredményorientált személyiségét, fiatalos lendületét és a belőle áradó dinamizmust. Ezután nem volt kérdés számomra a párhuzam. Számunkra is fontosak ezek az értékek, hiszen lízingcégünk is olyan biztos technológiai alapokon nyugvó vállalkozás, amely a lendületes csapatmunkával dinamikus fejlődést mutat, csakúgy, mint Kristófék az elmúlt években.
– mondta Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója.

A vitorlázás hasonlatos a befektetések kezeléséhez
Az MKB-Prospex Team-et az MKB-Pannónia Alapkezelő is támogatta. Az elért eredménnyel kapcsolatban a társaság így nyilatkozott:
A tavalyi évhez hasonlóan idén is büszkén támogatjuk az MKB-Prospex Sailing Teamet. Azt gondolom, hogy a vitorlázás sokban megegyezik a befektetések kezelésével. Alapvetően „gyengeszeles” időben kell a legjobb teljesítményt hozni stabilan és hosszú távon, de a viharos időkben, mint az elmúlt néhány hónap, is biztonságosan és higgadtan képesnek kell lenni átlavírozni a hullámokon.
– mondta Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezérigazgatója.
Nyitókép: MKB-Prospex Team