Régóta dolgozik a lakóingatlan-fejlesztői területen, életében izgalmas kitérő volt, amikor Kínában élt és dubai luxusfejlesztésekhez toborozott vevőket. Szili Balázs – a DANUBIO projekt marketing és értékesítési vezetője – komoly nemzetközi ráláttással rendelkezik a luxusingatlan-fejlesztésekre, ahol mostanában kifinomult vevőkkel lehet találkozni. Az észak-pesti Duna-part ikonikus ingatlanprojektje magabiztos léptekkel halad előre a megvalósulás útján, s mivel a DANUBIO nem átlagtermék, így nem kell tolongásra számítani. A fejlesztő Cretum Development bizakodó, a második ütem tervei pedig a fiókban vannak.
Lassan túl vagyunk a koronavírus miatti járványhelyzeten, kezd élénkülni az ingatanpiac. Változott-e valami? Hogyan hatott a DABUBIO projektre a járványhelyzet?
Érezhető, hogy a járványhelyzet miatt megtört a lendület, emiatt egy kicsit nekünk is vissza kellett venni a marketing területi aktivitásból az elmúlt három hónapban. Azt viszont látni kell, hogy a DANUBIO egy különleges épület:
nem átlagterméket árulunk, egy-egy potenciális ügyfél idehozatala így némileg bonyolultabb és nyilván költségesebb is mint más projektek esetében.
– mondja Szili Balázs.
A járványtól függetlenül sem volt jellemző, hogy itt tömegek tolongjanak, összességében elmondható, hogy nem okoztak különösebb visszaesést az év eleji események sem a fejlesztés sem az értékesítés során.

A járványhelyzettől függetlenül van érdeklődő egy ilyen típusú fejlesztésre a Marina Parton? Keresettek-e a DANUBIO prémium lakásai?
Mint említettem az ügyfélszerzés során a találati arány kisebb, de ettől függetlenül van olyan réteg, akinek megvan az igénye – és a tőkéje is – a magas színvonalú és stílusos ingatlanok vásárlására. Itt jegyzem meg, hogy ebben a szegmensben egyébként kisebb a verseny, mint egy átlagpiaci termék esetében. Aki megvásárol itt egy lakást, egyáltalán nem biztos, hogy itt is fog lakni, de ez persze ez nem jelenti azt, hogy ne akarna itt élni.
Ki a célközönség? Milyen áron kínál lakásokat a DANUBIO?
A célközönség itt nem demográfiai alapon dől el, nem is társadalmi státusz vagy iskolai végzettség, netán a kor alapján. Kifejezetten a minőség számít, a közös nevező a vevők körében az igényesség, a magas színvonal iránti elvárás. A belépési korlát persze anyagi jellegű: a DANUBIO legkisebb – 45-50 négyzetméteres – lakásait a 70 millió forinttól lehet megszerezni. Más budapesti fejlesztéseknél ugyanekkora méretű lakásokat nyilván olcsóbban is kínálnak, amivel tisztában vagyunk. A lakásvásárláshoz egyébként banki finanszírozást is igénybe lehet(ne) venni, de azt látjuk, hogy a vevők inkább saját erejükre támaszkodnak. A mintalakás elkésztése még ugyan hátra van, ha azzel megleszünk további élénkülésre számítunk.

A Marina Partot sokan ismerik, bár a túlzott beépítés miatt eléggé megosztó a környék megítélése. Milyen különlegességeket tartogat a DANUBIO a helyszín tekintetében?
A DANUBIO azért egy lényegesen „szellősebb” projekt, mint a többi fejlesztés az öböl szemközti oldalán. Az épület bejárata egyébként nem is Marina Part felé néz, bejutni is a Cserhalom utca felől lehet majd egy grandiózus lobbyn keresztül. A DANUBIO teljesen körbejárható lesz – a Duna-part és az itt megvalósuló plázs megmarad közösségi tulajdonban -, tehát az épület előtti partszakaszból az is részesülhet majd, akinek nem lesz itt lakása. Ugyancsak bárki használhatja majd a DANUBIO elé tervezett modern játszóteret is.
Az itt lakók kényelmét szolgálja továbbá a Wiking Yacht Clubbal – az egyik legmagasabb szolgáltatást kínáló kikötővel – kötött megállapodás, amely szerint azokat a lakókat, akik náluk tároljak a hajóikat, haza fogják majd szálltatni.
– magyarázza Szili Balázs.
Az épület mellett van még egy bicikliút is, ami a vevők számára meglepően fontos tényező. A Váci út alatt közlekedő hármas metróval, illetve a szomszédos Duna Aréna előtt megálló 15-ös busszal pedig a belváros is jól megközelíthető.

Az épületet bejárva feltűnik a döntött formavilág, ami viszonylag ritka megoldás még egy új építésű társasház esetében is. Milyen speciális műszaki megoldásokat alkalmaztak még?
A pillérvázas vasbeton szerkezet talán az egyik legmodernebb alkalmazható megoldás egy lakóépület esetében. Műszaki oldalról egyáltalán nem volt elvárás, hogy a fejlesztők ilyen bonyolult, döntött épületet hozzanak létre. Ez a projekt inkább a mögötte állók életszemléletét tükrözi, igényességet sugároz. A döntött forma amúgy módosítja a lakások méretét is, a negyedik szinttől a déli oldalon az alapterület egy szobányival növekszik. Egyértelműen jobb lett a benapozottság, a tervezők számára ez is lényeges szempont volt. Ha pedig egy pillantást vetünk a mélygarázsokra, akkor – a folyó közelsége miatt – érdemes szólni a megerősített vízszigetelésről, illetve az árvízvédelmi falakról.

Energetikai szempontból van-e valami különlegessége az épületnek?
Energetikai szempontból megemlíteném a padló és mennyezet hűtés-fűtést, ez sem nem kimondottan jellemző a most újonnan épülő társasházakra. A mélygarázsban természetesen lesznek elektromosautó-töltők elhelyezve, de maga az épület nem zöld energiával működik, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lenne környezetbarát.
Az alkalmazott hűtési és fűtési technológia miatt az energiafelhasználás – más hasonló ingatlanokhoz képest – nem lesz rosszabb.
– hívja fel a figyelmet Szili Balázs.
Gondolok itt arra például, hogy az előbbiek alapján nem fog kelleni klímaberendezéseket felszerelni, és a légcsere természetes szellőzéssel lesz megoldva. Másképp temperálódik a levegő, mintha direktbe fújnák be valahonnan. A körültekintő tervezésből fakadó benapozottság ugyancsak pozitívan hat az energiafogyasztásra.

Az épület megjelenése is lenyűgöző, a hatalmas üvegfeleületeket látva az lehet a benyomásunk, mintha egy luxusszálloda épülne itt a FOKA-öböl partján. Milyen lesz majd itt élni?
Nagyon sok ingatlanfejlesztés van most a piacon a DANUBIO viszont más dimenziót képvisel. A tervezők szinte mindent a látványnak, a vizualitásnak rendeltek alá. A szerelt homlokzaton például nullparapetes nyílászárókat találunk, a hatalmas üvegfelületek egyrészt rengeteg fényt engednek be a lakásokba, másrészt lélegzetelállító panorámát kínálnak.
Egy fárasztó nap után a kanapén fekve, a távolba révedve egy finom itallal a kezünkben inthetünk búcsút a napi feszültségnek. Ugyanezt megtehetjük a nagyméretű erkélyeken is, a folyóparti oldalon a Duna hullámait bámulva kerülhetünk pihentető meditatív hangulatba.
A lakások – különösen a felsőbb szinteken – tágasak, „loft jellegűek”, az amerikai konyhával és nagyméretű nappalival a baráti-tásasági életet helyezik a középpontba. Az épületben külön kuriózumnak számítanak még a lépcsőházak, ahová panorámaliftek kerülnek beépítésre – a látvány az ideérkezőket garantáltan lenyűgözi majd. A kocsival érkezők számára pedig az épület alatt két szintes mélygarázs létesül. Az épületnek kiemelkedő a vizualitása és valóban majdnem olyan, mint egy szálloda, a fejlesztőknek ez is fontos szempont volt. A DANUBIO nem csupán egy ingatlan, hanem életérzés is, unikálisát kínálva a piacon.

Hogy állnak az értékesítéssel? Mennyi lakás van még eladó? Mikor lehet majd beköltözni?
A DANUBIO első ütemében a lakások közel hatvan százaléka már elkelt. A jelenleg még elérhető kínálat abszolút vegyes: kisebb és nagyobb lakások is egyaránt befoglalhatók, sőt még a felsőbb szinteken elhelyezkedő penthouse-ok között is találunk szabadot. Van még eladó lakás tehát bőven, a portfóliónak az értékesítettségi állománya, a projektnek ezen a pontján a – a koronavírustól függetlenül – egészségesnek mondható. A DANUBIO esetében, ami hosszútávon értéket fog jelenti, az egyértelműen a lokáció, sokan vásárolnak itt lakást befektetési céllal is. Az első ütem műszaki átadása egyébként a jövő év végére várható.

Ha valaki lemaradna az első ütem lakásairól, mennyit kell várnia, hogy lakáshoz jusson? Mikor indul a DANUBIO második üteme?
A következő ütem várhatóan akkor fog indulni, ha az első ütemben már megépített lakások közül kifogy egy-egy méret a portfólióból. A második ütem valamivel még nagyobb is lesz az elsőnél, abban ugyanis öt lépcsőház kap majd helyet, míg az elsőben csak négy létesült. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor a második ütem fejlesztése a jövő évben fog indulni.
A következő ütem talán egy árnyalatnyival még magasabb színvonalat is fog képviselni, mivel egy picit még közelebb lesz a folyóparthoz, de ez az különbség elenyésző.
– vélekedik Szili Balázs.
Aki korán lép kb. 10-15 százalékos árelőnnyel tud majd lakást szerezni azokhoz képest, akik az utolsók közt vásárolnak. Nem titok egyébként, hogy a tulajdonos tervez még hasonló fejlesztéseket, ezért a DANUBIO-nak a referenciaépület szerepét is be kell majd töltenie.
