A Keler Központi Értéktár Zrt. tavalyi bevétele 6,643 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 13,8 százalékos növekedés, és 8,2 százalékkal haladja meg a tervezetett, a csoport másik tagvállalat, a Keler KSZF teljes bevétele 1,91 milliárd forint volt múlt évben, ami 2018-hoz képest 22 százalékos emelkedés, a 2019-re kitűzött célt 6 százalékkal múlja felül – közölte a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó Keler-csoport kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Keler bevételeinek legnagyobb része, 74 százaléka az előző éveknek megfelelően az értékpapírforgalmi szolgáltatásból származott. Marosi Bence vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy ezen a területen a tervezettnél 214 millió forinttal nagyobb bevételt értek el, emellett a vártnál 40 millió forinttal nagyobb bevétel származott a kibocsátói szolgáltatásból, a letétkezelésből pedig a tervezettnél 50 millió forinttal lett nagyobb a társaság bevétele.
A garanciaszolgáltatásokat nyújtó és klíringházi szolgáltatásokat biztosító Keler KSZF Zrt. fő tevékenységéből származó bevétele 1,713 milliárd forint volt 2019-ben, ez a tervhez képest közel 5 százalékkal magasabb összeget jelent, az egy évvel korábbi szintet pedig 25 százalékkal haladja meg. Az egyéb bevételek 196,9 millió forintot tettek ki a múlt évben, ez pedig a tervezetett 23 százalékkal múlja felül, egyúttal 0,9 százalékos növekedést jelent a 2018-ban elért összeghez képest.
Kecskésné Pavlics Babett, a Keler KSZF vezérigazgatója a közleményben elmondta: a fennállásuk óta elért legmagasabb bevétel részben annak köszönhető, hogy a kedvező gazdasági környezetet kihasználva a társaság még 2018 decemberében 50 százalékkal megemelte a legkockázatosabb és egyben legtőkeigényesebb klíringpiacnak számító energiapiaci díjait, igaz, ezeket tavaly augusztusban 20 százalékkal mérsékelte. Az ügyfelek döntő többségét a tőkeköltségekhez igazított új díjak ellenére is sikerült megtartani, az energiapiac 700 millió forinttal díjbevételi rekordot döntött – mondta.
Az 1993-ban alapított Keler Központi Értéktár Zrt. (Keler) tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde. Leányvállalatával, a Keler KSZF Zrt.-vel együtt alkotják a Keler Csoportot, biztosítják és működtetik a hazai és számos európai tőke- és energiapiac zavartalan működését biztosító infrastruktúrát.
A Keler a magyar tőkepiac egyedüli központi értéktáraként a magyar értékpapírok kibocsátásának, az értékpapír tranzakciók kiegyenlítésének központi háttérintézménye. A Keler KSZF klíringházként biztosítja az ügyletek biztonságos és átlátható elszámolását.