Elegáns vonzó nő, aki határozott viselkedésével és szakmai kompetenciájával rögtön magára vonja az emberek figyelmét. Élete során már számos hivatást kipróbált, mire megtalálta azt a munkát, ami teljes mértékben a szenvedélyévé vált. Szabó Anita amellett, hogy rendkívül kellemes beszélgetőpartner, ügyfelei befektetési és hitel igényeit teljes mértékben személyre szabottan kezeli. A gyermekkori családi nehézségekből idővel tőkét kovácsolt, pörgős személyiségének köszönhetően karrierje felfelé ível, a sikerhez évek hosszú munkája és kitartása kellett. Életútja más nők számára is példa, amivel saját magukat anyagilag függetlenné tehetik.

Miért, illetve mikor döntött úgy, hogy megírja egy könyvben a saját személyes életutját?  

Már régóta szerettem volna egy könyvben összegezni az életem során eddig – nőként – átélt kihívásokat és tapasztalatokat, hogy másoknak ily módon is segíteni tudjak. Emellett részt vettem egy üzleti kihíváson is, aminek a témája az volt, hogyan indítsd be a saját vállalkozásodat. Ennek keretében volt egy feladat – egy könyv megírása – amit én bevállaltam, ha nem sikerült volna, akkor nekem kellett volna fizetnem a „kihívónak”. Erről persze szó sem lehetett, úgyhogy a lovak közé csaptam és nekiláttam megírni a könyvem – mondja Szabó Anita.

Vajon a férfiak is tanulhatnak a könyvéből? Volt valami személyes indoka, hogy kimondottan nőknek írt könyvet?

Először egy általános pénzügyi témájú könyveket akartam írni, különféle alapfogalmakról, hogy az olvasók megértésék, hogy mi is az a pénz, vagy a hitel valójában, az emberek nem konfrontálódnak ezzel a témával eleget, nem beszélnek róla. Mikor már megvoltam a könyv felével elmentem egy könyvírás szemináriumra, ahol megtanultam, hogy a könyvírással értéket adsz és értéket teremtesz. Ez változást hozott a tervembe, rájöttem, hogy inkább a nőknek szeretnék segíteni, megmutatni hogyan tudnak anyagilag függetlenek lenni – a párjuktól – például. Amit írtam nem arról szól, hogyan lehet valaki multimilliárdos, hanem hogyan élhet anyagilag független életet. Mivel édesanyám eléggé kiszolgáltatott helyzetben volt odahaza az édesapámtól én nem akartam ilyen helyzetbe kerülni: 20 éves korom óta dolgozom azon, hogy meglegyen a saját pénzem, hogy ne függjek senkitől.

Fotó: Bankár Magazin / Kocsis Ferenc Árpád

Úgy tudom egy ideig Angliában is élt. Mit adott önnek az a közeg, és a kint töltött évek? Milyen élettapasztalatokat hozott haza? Miben változott annak köszönhetően, hogy külföldön élt?  

Szerelem vitt és szerelem hozott, mindent feladtam, a semmire mentem ki. Mindenemet eladtam bútoraimat és ruháim egy részét is mikor megérkeztem még munkám se volt. Az unokanővérem segített sokat, majd a harmadik helyre fel is vettek, gyermekekre vigyáztam. A nyelvtudásom sokat fejlődött ezalatt az idő alatt, az angolt a mai napig használom. A kinti jövedelmem kifejezetten magas volt, viszont többet is kellett dolgoznom mint a többi au pairnek. Egy 3 szintes házat takarítottam és két gyermekre főztem, mostam, vasaltam. A hétvégéket szerettem, élveztem a nyüzsgést, imádtam jönni-menni és felfedezni a várost.  Viszont mikor hazaköltöztem ugyanannyit kerestem, a nyelvtudásnak köszönhetően. Vissza már nem mennék mert  ott sincs kolbászból a kerítés. Habár, ha kint maradtam volna, ma lehet, hogy jobban élnek, de aki akar, az itthon is tud érvényesülni. Kint mindig egy bevándorló leszel, itthon pedig a saját nyelvedet beszéled és a család is közel van. 

Rengeteg mindent kipróbált az életében, volt árufeltöltő a Tescoban, szedett dinnyét, dolgoztott bárban, árult fagyit, sőt még könyvelt is. Hogyan kötött ki végül a pénzügyi tanácsadásnál? 

Utáltam, hogy havi fix bérem van, mindig többet akartam keresni. A pénzügyi karrierem úgy indult el, hogy megtudtam, hogy egy kedves barátnőm vőlegénye pénzügyi tanácsadónak állt. Na, úgy gondoltam, ha ő meg tudja ezt csinálni akkor én is!  Viszonylag sok MLM rendszerrel próbálkoztam, de nem igazán jöttek be, itt pedig élveztem a kötetlen munkaidőt, vettem egy autót, tetszett a munka is, de főleg, hogy nem kellett a négy fal között üljek.

Egyik ügyfelének még palacsintát is sütött, azt mondják az lesz igazán sikeres, aki éhes. Mi a véleménye erről, éhes volt, vagy inkább az ügyfelei voltak éhesek?

Abszolút egyetértek, mert vágytam arra, hogy bőségben éljek, több pénzem legyen és előrébb lépjek az életben.

Fotó: Bankár Magazin / Kocsis Ferenc Árpád

A könyvében úgy fogalmaz, hogy „fogd meg a kezem, ha anyagi problémaid vannak.” Miben tud segíteni az ügyfeleinek, ha önhöz fordulnak?

Hogy fogom a kezüket – szakmai értelemben. Ez olyan, mint amikor egy orvos kitanulja a gyógyítás mesterségét és ha valaki beteg, például náthás, akkor felkeresi. Ugyanígy vagyok én a pénzügyi területen: ezt a szakmát sokan csináljak, de viszonylag kevés helyen tanítják meg hogyan lehet valóban segíteni másoknak. Én azzal is segítek másoknak, hogy értsék azt, amit csínálnak, hogy ne csinálnak hülyeséget vagy ne verjék magukat úgy adósságba, mint korábban sokan a devizahitellel.  

A könyvét olvasva feltűnik, hogy rengeteg tréningen és szemináriumon vett részt az évek során. Melyik volt ezek közül a legfontosabb?

A legjobban, ami megérte az egy floridai utazás volt: egy háromhetes személyiségfejlesztő tréningen vettem részt még a koronavírus-járvány előtt.  Ez volt életem legjobb tréningje, rengeteget adott nekem. Többek között ennek is köszönhetem, hogy mikor hazaértem és kicsit később kirobbant a koronavírus nyugodtan éltem meg a kijárási korlátozást. Jelen pillanatban nagyobb volumenem van, mint a járvány előtt, mert én végig folyamatosan dolgoztam. Emellett részt vettem korábban egy három napos vezetői kommunikációs tréningen, ami elindított, hogy fel tudjak állni és vállalkozó tudjak lenni. Ezt kövezően mertem kiállni magamért, átlátni a dolgokat. Az akkori munkahelyemen felmondtam – mert nem akarták megadni azt a fizetésemelést, amit kértem – ezután pedig vállalkozóként háromszor annyit kerestem, mint a korábbi állásomban.

Fotó: Bankár Magazin / Kocsis Ferenc Árpád

Milyen tanácsokat adna azoknak, akik most kezdik építeni a karrierjüket pénzügyi területen? 

Van néhány dolog – ezek a könyvemben is benne vannak – amire érdemes odfigyelni. Először is úgy gondolom, hogy rend a lelke mindennek: ez nem afféle üres fecsegés, mert rendetlenség elvonja a figyelmünket, de ha rend van körülöttünk, akkor akár többszörösére is nőhet a bevételünk. Fontos az alázatoság: az ügyfelekkel és a kollegákkal is meg kell találni a közös hangot. Azt láttam, hogy sok emberel elszállt a ló ahogy gazdagodott. Én – annak ellenére, ahol tartok – meg tudtam maradni olyannak, mint 20 évesen, amikor elköltöztem otthonról. Megtanultam még, hogy fontos, hogy amit lehet automatizáljunk: milliókat lehet keresni azzal éve szinten, hogy nem saját magunknak kell mindent manuálisan elvégezni. Ugyancsak hasznos, ha megtanulunk delegálni: a mikromenedzselés nem a leghatékonyabb módja a munkának. Meg kell tanuljunk bízni másokban, a beosztottak által is elvégezhető feladatokat, problémákat át kell tudjuk adni a csapatnak, hogy Ő kezeljék.

Sok emberrel előfordul, hogy a rengeteg “jótanács” után már nem tud új dolgokat befogadni és inkább körbe-körbe jár. Említi a könyvében, hogy a játkosságnak és a lazaságnak is igen fontos szerepe van a sikerben, mire gondol pontosan?

Görcsösen álltam hozzá a dologhoz. Féltem, hogy elrontok valamit. Az egyik tréningen adtak egy könyvet, hogy olvassam el, az volt benne, hogy az életben a problémákat fogjuk fel játszámnak: mintha lemennék focizni a barátokkal, vagy sportolnánk valamit. Mivel kedvtelésből játszunk, ha elrontunk valamit az még nem a világ vége, mindent helyre lehet hozni. Nincsenek tehát problémák csak megoldandó feladatok, én mindenre így tekintek. Ami bejön az életembe az egy feladat. Lehet, hogy elsőre még nem tudom hogyan fogom majd megoldani, de ez az egyedüli hozzáállás, amivel el lehet érni azt, hogy a végeredmény majd kedvező legyen – mondja Szabó Anita.

Nyitókép: Bankár Magazin / Kocsis Ferenc Árpád

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!