Több alkalommal volt szerencsém Szászi Endre kiváló büszkeségét, a 2015-ös Kabócás Olaszrizlinget kóstolni. Megelőlegezhetjük, hogy egy kiváló évjárat kiváló boráról beszélhetünk, de ne rohanjunk ennyire előre, szóljunk előtte néhány szót a borászról, a borvidékről és magáról a szőlőfajtáról.
Szászi Endre a Szent György-hegy korszakalkotó borásza, aki amennyire szerény, annyira nagyszerű borokat készít. Endre, mint meséli, a szőlőn, boron keresztül rengeteg jó barátra tett szert. Ez a baráti szellem tükröződik a vendégszeretetről híres vendégházaikon, nem is említve a páratlan kilátással és konyhával rendelkező éttermet. A szőlőtőkék katonásan rendezettek.
A tőkék, akárcsak a borászat borai – kifogástalanok. Szászi Endre bioborászata a badacsonyi borvidéken található. 1997-ben csupán 0,4 hektár területen gazdálkodtak, azonban 2017-ben a művelt terület már elérte a 17 hektárt. Ami a szőlőfajtákat illeti, a repertoárban főként az Olaszrizling, Szürkebarát és Kéknyelű található, de akadnak Zeusz, Rózsakő és Csőkaszőlő tőkék is. A kék szőlők közül a Cabernet sauvignon és a Cabernet franc az, amit említhetünk.
Az olaszrizling
Az olaszrizling meglehetősen elterjedt fajtának számít hazánkban. Szent György-hegy borászai szeretik és előszeretettel termesztik ezt a fajtát, ahogy az olaszrizling is szereti a Szent György hegyi adottságokat és terroirt. A filoxéravészt követő időkben is szeretettel telepítették újra, mert ellenálló fajta, ugyanakkor jó cukorgyűjtő és bőtermő. Kitűnő terroir közvetítő, főként dűlőszelektált boroknál, s egy- egy termőterület adottságát, főként mineralitását kitűnően képes visszaadni a fogyasztó részére. Íz jellemzőként gyakran halljuk a keserű mandula ízt, de előfordulhat az apró fehér, mezei virágok illata és íze is az olaszrizlingből készült borban. Mind a reduktív mind pedig a hordós érleléssel találkozhatunk szerte a világban. Prémium tételei a palackban akár hosszú ideig is szép formájukat mutatják.
Fontos tudni, hogy ha külföldön járva rizlingről beszélünk, akkor ott nem az Olasz-, hanem a jóval elterjedtebb Rajnai rizling az, amit rizling (Riesling) néven értenek. Hasonlóképpen, az angolra fordítása során se kövessük el azt a (tükörfordítási) hibát, hogy az Olaszrizlinget „Italian riesling” néven mutatjuk be, mert nem lesz, aki érti.
A Szászi dűlő – kabócáktól hangos
A Szászi Szigligeti Kabócás Olaszrizling 2015 névadó dűlője – a 30 éves olaszrizling tőkékkel –, ahogy a neve is mutatja, nem a Szent György hegyen, hanem Szigliget közelében található. A dűlő, ahonnan csak a legjobb évjáratokban (2018, 2015, 2007) készült Olaszrizling, rendkívül jó fekvésű, napos, és a már említett kabócák ciripelésétől hangos. A 2015-ös Kabócás Olaszrizling 2019-ben a Magyar Bor Nagydíjat is elnyerte.
2015-ben a szőlőt október közepén szüretelték, amikor a fürtök már teljesen érettek voltak, s enyhén botritiszes szőlőszemeket is hordoztak. A szüret kézzel, kellő gondossággal történt, majd a termést bogyózták és 2 órán át, a présben héjon áztatták. Szászi Endre elmondása szerint a must spontán erjedt 15 fokon, acéltartályokban, több mint egy hónapon keresztül. Ezt követően 500 literes tölgyfahordókban további 6 hónapig érlelődött. A palackozás után, a forgalmazás megkezdése előtt, még 6 hónapot pihent a pincében.

A bor
Pohárba kitöltve mély arany szín tárul elénk, illatában fehér virágosság, pici alma, méz, aszalt gyümölcsök dominálnak. A bort ízében szép kerek ásványosság, gazdag, érett íz, jó egyensúly jellemzi. A 2015-ös meleg évjárat volt, a csapadékhiány miatt a savak nem tombolnak őrülten a borban. A dűlő itt felülírja a szőlőfajtát, az ásványosság abszolút érezhető már az első korty után is, továbbá a botritiszes szemek trópusi gyümölcsös ízjegyeket kölcsönöznek ennek a csodálatosan egyensúlyban lévő bornak. Nekem tetszik! Egészségünkre!