Teljesen átalakulhat a lakossági bankolás a jövőben. Várhatóan március elején elindul az azonnali fizetések rendszere, amelynek köszönhetően a lakossági átutalások 5 másodpercen belül megérkeznek a célszámlára.
8 és közel 80 százalék
Az 5 másodperces utalási idővel az új rendszer versenyképes alternatívája lesz a készpénzes fizetésnek. Részben a gyakori készpénzes fizetések miatt évek óta gyarapodik a magyarországi készpénzállomány. December végén meghaladta a 6600 milliárd forintot, ami éves szinten 8 százalékos, 2014 végéhez képest pedig közel 80 százalékos növekedést jelent. A készpénzállomány fenntartása pedig nagyon drága.
– mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője.
Hozzátette: Fontos, hogy a készpénzhasználat érthető, mivel a készpénzállományhoz köthető költségek nagyon sok vásárlásra, fizetésre jutnak, így viszonylag olcsó egy-egy tranzakció. Ezzel szemben az elektronikus megoldások a rendszerek létrehozása miatt komoly kiadással járnak, de hosszabb távon viszont már olcsóbbak lehetnek.
Lesz-e verseny?
Ahhoz, hogy az azonnali fizetési rendszer valóban visszaszorítsa a készpénzt, megfelelően vonzó díjakon kell “adniuk a bankoknak”, és esetleg a jövőben megjelenhetnek az olyan csomagok, amelyek fix díjért a számlavezetés és bankkártya-használat mellett adott mennyiségű átutalást lehet indítani.
Most sok számlánál külön-külön kell fizetni egy utalásért. A különböző bankszámlák közötti különbségek éves szinten akár tízezres nagyságrendűek lehetnek. Például akad bank, amely egy kisebb használt autó vásárláshoz szükséges 2 milliós összegért akár 4-5 ezer forintot is elkér.
– fogalmazott Trencsán Erika.
A money.hu szakértője szerint egyelőre kérdés, milyen díjakkal jelennek meg a bankok, mindenesetre a jövőben érdemes lesz a bankok kínálatát átböngészni, mert könnyen lehet, hogy megjelennek új és a jelenleginél olcsóbb bankolást biztosító csomagok.