A következő években folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása az európai gazdaságokhoz – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón.

Az Inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank megemelte növekedési várakozását idén 4,5 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra.

Balatoni András jelezte: a magyar gazdaság hosszú távú bővülését segíti, hogy a hazai gazdaságban a beruházási ráta világviszonylatban is kiemelkedően magas, idén 29,1 százalékot ér el, e tekintetben az Európai Unióban csak Írország előzi meg. Az MNB igazgatója kiemelte:

az eurózóna gazdaságához való felzárkózásban a magyar gazdaság továbbra is 2 százalékpontos növekedési előnyt mondhat magáénak.

KORÁBBAN ÍRTUK

A PwC szakértői írásos megállapodást javasolnak a távmunka feltételeiről

Bár a múlt heti kormányrendelet nem írja elő, a távmunka feltételeiről a PwC szakértői szerint írásban kell megállapodnia a munkáltatónak és a munkavállalónak - közölte a tanácsadó cég az MTI-vel hétfőn.

Ismét az OTP lett az év bankja a Mastercard versenyén

Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén is, az év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. vezérigazgatója kapta - jelentették be a Mastercard Év Bankja 2020 Díjátadó online rendezvényén csütörtökön.

Fundamenta: A gyermek születését követően azonnal is megkezdhető a takarékoskodás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint korábban soha nem feltételezett magasságokba kerültek a lakásárak: ma egy használt lakás „átlag” ára 16 millió, egy...

Balatoni András elmondta: a beruházási ciklus dinamikusabb lehet, mint azt az MNB elemzői korábban várták, a Samsung 390 milliárd forintos beruházása, amellyel a gödi akkumulátorgyártó üzemét bővíti, a GDP-t várhatóan 0,2 százalékponttal megemeli 2020-ban. Ez a beruházás azt is mutatja, hogy a hazai ipar a hagyományos autóipar mellett a korszerű autógyártásban is kiemelt szerepet játszik majd – tette hozzá.

Jelezte: a külső konjunktúra alakulásában nem történt változás, azonban a recessziótól való félelmek enyhültek. A külső kereslet visszafogott lesz, ami szerényebb külső inflációs folyamatokkal jár együtt. A magyar gazdaságban a képzett munkaerőért folyó verseny mérséklődött, ami mögött az automatizáció, a munka tőkével való kiváltása áll, a mostani jelekből látszik, hogy a munkaerőpiaci ciklus ugyanakkor túljutott a csúcspontján.

A jegybank igazgatója kitért arra is, hogy a fogyasztás a jövedelmekkel arányosan nőhet, a fogyasztási hitelek a vártnál gyorsabban emelkednek, azonban a nettó megtakarítási ráta nem változik, mivel a bruttó megtakarítások is nőnek.

Rámutatott: a beruházások továbbra is kétszámjegyű bővülést mutathatnak, az új építésű lakások száma, átadása az idén tetőzhet. A beruházások bővüléséhez az idén mindhárom szektor hozzájárul, jövőre viszont az állami szektor fejlesztései mérséklődhetnek, amit viszont kompenzál majd a vállalati és lakossági szektor, a beruházási ráta 2023-ig 29-30 százalék között alakulhat, ebben világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményt mutat Magyarország.

A költségvetésben csökkenő hiánypálya alakul ki, emiatt a GDP-arányos adósságráta 60 százalék alá csökken 2022-re, a jegybank számításai szerint 58,5 százalékra.

Az ország külső finanszírozási képessége kiegyensúlyozott és pozitív marad, a GDP-hez mérten idén 1,8 százalék, jövőre 2,0 százalék, majd 2021-2022-ben is 1,8-1,8 százalék lesz – jelezte a jegybank igazgatója.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!