Négy év telt el azóta, hogy az ENSZ mind a 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a fenntartható fejlődési célokat (SDG)* a fenntarthatóbb életmód és működés egyetemes keretrendszereként. A 17 kitűzött cél alapozza meg az országok politikáját egészen 2030-ig. Noha világszerte a tagállami kormányoké a végső felelősség a célok megvalósításáért, azok a gazdaság szereplőinek támogatása nélkül nem teljesíthetők.

A PwC a fenntartható fejlődési célokra vonatkozó nyilvános jelentéseket értékelő évenkénti felmérése – amelyet 31 országban 1141 tőzsdei cég, magánvállalkozás, illetve közszférában működő szervezet körében végzett – azt vizsgálja, hogy a vállalkozások a fenntartható fejlődési célokat milyen mértékben építették be vállalatirányítási, üzleti stratégiai és jelentési gyakorlatukba. Az eredmény azt mutatja meg, hogy a gazdaság szereplői hogyan járulnak hozzá a következő tíz évre vonatkozó tagállami kötelezettségvállalások teljesítéséhez.

A vizsgált szervezetek mintegy háromnegyede (72%) hivatkozott az SDG-kre nyilvános jelentéseiben, és alig több mint fele az éves jelentésében. A teljes minta mindössze 1%-a számolt be a vonatkozó célkitűzések megvalósítása felé tett előrehaladást alátámasztó mennyiségi intézkedésekről.

KORÁBBAN ÍRTUK

Diófa Alapkezelő: Az integrált szemléletű portfóliókezelés a pénztáraknak is előnyös

A Diófa Alapkezelő amellett, hogy több mint 400 milliárd forintos portfóliót kezel, az intézményi vagyonkezelési piac TOP 3 szereplője között van. Pallos Noémit, a cég vezérigazgató-helyettesét arról kérdeztük, hogyan látja a piaci dinamikákat, különös tekintettel az önkéntes pénztárakra, illetve hogyan lehet manapság ebben a piaci szegmensben sikereket elérni.

OTP Treasury: Pénzpiacok vs. 2019, így látják az évet a szakértői szemek

Általános nemzetközi gazdasági lassulás, az előző évről megörökölt feszültségek, valamint új külső kereskedelmi és biztonsági kockázatok jellemezték az idei évet a tőke- és pénzpiaci szereplők számára. Bánfi Attila, az OTP Bank Regionális Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatója kollégái segítségével válogatta össze azokat a történéseket, amelyek az idei év piaci mozgásait leginkább befolyásolták.

Bár a célokkal kapcsolatos tudatosság szintje általában véve jó, a célok elérését alááshatja a szükséges konkrét célkitűzésekre, mérésre és szélesebb körű üzleti integrációra vonatkozó konkrétumok hiánya. A célkitűzések teljesítése érdekében tett lépésekre vonatkozó beszámolási gyakorlat nagyon kiforratlan, annak ellenére, hogy a célok közös nyelvet és keretrendszert kínálnak a felmerülő problémák, az előrehaladás és a szükséges változtatások jobb átláthatóságának biztosítására. A vizsgált vállalatok mindössze 1%-a méri teljesítményét konkrét SDG célkitűzésekhez viszonyítva.

Bár a tudatosság szintje magas, integrált mérési és jelentési gyakorlat hiányában az előrehaladás és a releváns intézkedések nem határozhatók meg a célok elérésének tényleges előmozdításához szükséges részletességgel.

– mondta Major Andrea, a PwC Magyarország cégtársa.

A vizsgált vállalkozások közül:

  • Minden ötödik cégvezető hivatkozott az SDG-kre az elkövetkezendő évre vonatkozó kilátások kapcsán – ami arra utal, hogy a célok felkerültek az első számú döntéshozók napirendjére.
  • Az SDG-kre hivatkozó vállalatok közül 59% utalt azokra a cég fenntarthatósági jelentésében, míg alig több mint felük (51%) említette azokat éves jelentésében.
  • 14% említett konkrét SDG célkitűzéseket: ezek közül 39% határozott meg minőségi, 20% pedig mennyiségi célokat.
  • A fenntartható fejlődési célokat megemlítő vállalkozások mindössze 34%-a (az összes vizsgált cég 25%-a) tette ezt a jelentései üzleti stratégiával foglalkozó fejezeteiben.
  • A vállalatok többsége a tisztességes munka és gazdasági növekedés célját tartja a leginkább szem előtt, ugyanakkor a természeti erőforrásokkal vagy a jólléttel kapcsolatos célokra, melyek a vállalkozások fenntartása szempontjából alapvető fontosságúak, kevésbé kiemelt figyelmet fordít.

A vállalatok kezdik rangsorolni az általuk relevánsnak tekintett célokat, ám kevés jel mutat arra, hogy a célok megközelítésével kapcsolatban integrált gondolkodásmódot követnének. A vízhez, a földhöz és az energiához kapcsolódó célok szinte valamennyi ágazatban stratégiai lehetőségeket és kockázatokat rejtenek, ám ezeket nem veszik széles körben figyelembe a jövőbeni üzleti stratégiák és beruházások szempontjából

– tette hozzá Major Andrea.

* Sustainable Development Goals (SDG)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!