Tudtad, hogy 1896-ban megépült Európa legnagyobb bulinegyede Budapesten, ami mára nyomtalanul eltűnt? A Konstantinápoly mintájára megalkotott lokál negyed, a város lüktető  partiközpontja volt annó, amit most visszaidéz a Gelencsér Tímea képmásával fémjelzett történelmi kalandregény. A történet titokzatos festőnőjének, Sophiának bőrébe bújt Timi, aki rendhagyó feladatra vállalkozott. Az ex-szépségkirálynő a könyv megjelenése kapcsán kipróbálta magát festőként, és olyan könnyeden kezelte az ecsetet, amin még maga is meglepődött.

A Szeráj című könyv egy izgalmasan dekadens világba enged betekintést, aminek mára hírmondója sem maradt Budapesten. Az író a mutatványosok, hastáncos nők és mór stílusú épületek között bolyongó, különleges szépségű Sophia karakterét, valós személyről mintázta.  Borbás Edina új könyvének többi alakját is ízig-vérig valós történelmi személyiségek ihlették.

Borbás Edina neve számos korábbi munkája révén ismerős lehet: Los Angeles Film awards-díjas forgatókönyv-író, többek közt az idei Magyar Filmhéten közönségdíjat nyert „25 dollár” című film forgatókönyvét is jegyzi, ami a Hollywood-i filmezést megalapozó Adolph Zukor életét mutatja be. Edina ezen kívül több regény, köztük a történelmi ihletésű Kék Macska szerzője is, ami a kilencszázas évek Király utcai lokálnegyedébe repít vissza.

A most megjelent könyve még régebbre kalauzol, 1896 nyarára, amikor egy ambíciózus vállalkozó, Somossy Károly – aki Krúdy Gyula szerint „megtanította Pestet mulatni”− nagyszabású, egzotikus bulikomplexumot létesített a mai Műegyetem helyén. A „Konstantinápoly Budapesten” földi és vízi látványosságokat is kínált a szórakozni vágyó napi 40 ezer főnek, aki megfordult ebben a keleti hangulatú, minaretekkel, bazársorral, kávéházakkal és karavánszerájjal színesített városnegyedben. A látogatókat jósok, színház, „tengeri csata”, revüműsor és igazi karneváli hangulat fogadta.

Ebbe a kaotikus és izgalmas világba csöppen bele a főhősnő, akit a Dunából mentenek ki, menyasszonyi ruhában fuldokolva, teljes emlékezetvesztéssel. A különleges szépségű lány előtt hamar megnyílnak a Budai Konstantinápoly titkos szalonjainak kapui, és egy cselszövésekkel, kalanddal és szenvedéllyel teli történet veszi kezdetét…

Borbás Edina könyveihez szeret valódi történetekből inspirációt meríteni, kutatva a régi történelmi korok karizmatikus és mára kissé feledésbe merült személyiségeit. Számtalan korabeli újságcikket böngészett végig, hogy a lehető leghitelesebben mutassa be a tizenkilencedik századi bulinegyedet. Így jutott el Szófia, a rejtélyes szépség alakjához, akit egy tehetséges festőnőről mintázott.

Szófiát a könyv címlapján nem más jeleníti meg, mint a 2016-os Miss World Hungary, Gelencsér Tímea. Az írónő úgy érzi, Timit külső szépsége és belső tartása egyaránt hasonlóvá teszi Szófia alakjához. Timi pedig nem csak A szeráj borítójához állt modellt, még arra is vállalkozott, hogy kipróbálja magát festőként!

Erre a Piktor tanodában került sor, ahol Timi –amatőrhöz képest – meglepően ügyesen és biztos kézzel festette meg saját portréját a könyv címlapjáról, amihez természetesen a tanoda is segítséget nyújtott. A sportos szépség, akit jelenleg a TV2 „Catch – Úgyis utolérlek!” című műsorában láthatunk, bevallotta, hogy a festés eddig nem tartozott a hobbijai közé, de most maga is kedvet kapott ehhez a megnyugtató és kreatív szabadidős tevékenységhez. Ha az irodalomról van szó, Timi eddigi legnagyobb kedvence az Éhezők viadala volt, de nagy örömmel készül belefogni a fotójával díszített regény elolvasásába is.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!