Ismét itt a Black Friday, a Karácsony előtti vásárlási láz egyik legnagyobb bevételt hozó időszaka. Magyarországon már november eleje óta tartanak a leárazások, mert számos áruház – ki nem várva a Fekete Péntek november 29-i hivatalos dátumát – már hetekkel ezelőtt megkezdte a karácsonyi szezon kezdetét jelző kedvezményes értékesítéseket.
Számítanak rá, főleg a netezők
A GKI Digital idei kutatásai szerint a hazai karácsonyi költésben ismét kiemelt szerepe lesz ennek az időszaknak, mert az aktív internetezők egyötöde – kb. 1,2 millió ember – az ajándék beszerzések kapcsán számít a novemberi Black Friday akciókra. Ennek köszönhetően idén körülbelül 70-80 milliárd forintos online költés várható. Ráadásul az ajándékokra szánt költségkeret is jelentősen nőtt az elmúlt évekhez képest, idén átlagosan 48 400 forintot tervezünk költeni az ajándékokra összesen.
Megjelent a Cyber Monday (is)
Nem csoda, hogy az áruházak minden eszközzel igyekeznek fenntartani az előkarácsonyi vásárlás intenzitását. Valószínűleg ennek köszönhető az Egyesült Államokban és több nyugat-európai országban is nagy népszerűségnek örvendő Cyber Monday hazai megjelenése is. A Cyber Monday koncepciója 2005-ben született az Egyesült Államokban és a Black Friday utáni hétfői, egynapos vásárlási ünnepet jelöli, amikor számos üzlet rövid ideig tartó, gyors, úgynevezett flash-értékesítéseket tart, amelyek csak egy-egy órán keresztül érvényesek. Mások bizonyos termékeket különleges ajánlattal kínálnak.
Lenyomja a „Cyber Monday” a „Black Friday”-t – az USA-ban, persze
A Deloitte 2019-es kutatása szerint az Egyesült Államokban idén minden korosztályban már nagyobb az érdeklődés a Cyber Monday, mint a Black Friday akciói iránt. Különösen igaz ez a legfiatalabb korcsoportra, vagyis a Z generációra, akiknél 65-58% az érdeklődők aránya az egyik, illetve másik akciós nappal kapcsolatban. Ráadásul a válaszadók több, mint a fele (54%) nyilatkozott úgy, hogy online fogja az ajándékokat beszerezni. Érdekes az is, hogy mi motiválja a vásárlókat leginkább az akciós beszerzések során. A Deloitte felmérése szerint a fogyasztók 74%-át az árengedmények befolyásolják leginkább, 72%-ukat az ingyenes szállítás, 39%-ukat a BOGO-kedvezmények („buy one get one free”, azaz, amikor a termék vásárlása esetén a második terméket ingyen vagy olcsóbban kapja).
Itthon is valószínűleg az árengedmények motiválják leginkább a vásárlókat
Ehhez képest érdekes, hogy az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény idén csak 17,5% körül alakul
hiszen biztos sokakban alakul ki az a kép a fekete pénteki akciókra gondolva és az eddigi reklámokat látva, hogy az akciós termékeket akár 50%-nál magasabb árengedménnyel is be lehet szerezni.
Mi az oka a különbségnek?
Mi lehet az oka a vásárlók fejében kialakuló képzet és a tényleges árengedmények közti különbségnek? Sajnos sok üzlet még mindig nem tartja tiszteletben az egyértelmű fogyasztóvédelmi szabályokat és különböző trükkökkel igyekszik a fogyasztók figyelmét felkelteni annak érdekében, hogy a vásárlót a honlapjára csalogassa és valamilyen termék megvásárlására rábírja.
- Nagyon gyakori például, hogy magas, „akár” 50-80%-os árengedménnyel hirdetik magukat ebben az időszakban a webáruházak, de a hirdetéseiben megjelölt kedvezmény kizárólag olyan árucikkeknél elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem tipikus termékek, és a teljes kínálat töredéke elérhető a reklámokban megjelölt árengedménnyel, illetve a kedvezmény nem a hirdetésben megjelölt termékeket érinti.
- Sok vállalkozás nincs tisztában vele, hogy a Gazdasági Versenyhivatal gyakorlata szerint az „akár” állítást csak akkor lehet jogszerűen alkalmazni főüzenetként, ha a reklámozott termék-, szolgáltatás csoport tipikusnak minősülő és legalább 10%-ot elérő aránya vonatkozásában ténylegesen elérhető a meghirdetett kedvezmény.
Fiktív árakkl dolgoznak!
Szintén gyakori, hogy az akcióban meghirdetett kedvezményeket nem az akciós előtti tényleges árból adják, hanem az akciós időszakban közzétett „fiktív” árból, holott a fogyasztóvédelmi szabályok szerint az a gyakorlat, hogy a vállalkozás „akciója” ténylegesen nem jelent a korábbi áraihoz képest engedményt, jogellenes.
Ez a visszaélés-típus egyébként annyira gyakori, hogy az EU a napirenden lévő fogyasztóvédelmi módosító csomagjában kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak a következő kétéves távlatban tagállami szinten is be kell majd vezetniük azt a szabályozást, hogy az akciós árak alkalmazásánál a referenciaárat – amelyből a kedvezményt adják – az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára alapján kell majd feltüntetni.
– emelte ki dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csoportvezetője.
Nem biztos, hogy csak akkor és csak annyiért
Az árazási trükkökön kívül számos egyéb probléma is jelentkezni szokott a Karácsony előtti kiemelt vásárlási időszakban. Sok vállalkozás például valótlanul azt állítja, hogy egy-egy termék nagyobb árengedménnyel csak a Black Friday időszakban, korlátozott ideig áll rendelkezésre, és ezzel a fogyasztókat gyors vásárlásra ösztönzik. Ez a pszichikai nyomásgyakorlás szintén jogellenes lehet.
Bocs, kifogyott…
Ugyancsak sokszor fordul elő az is, hogy a meghirdetett akcióban gyorsan kifogy a kedvezményes áron kínált árukészlet, és a vásárlók hoppon maradnak. Az egyik legnagyobb hazai webáruház ellen például a Gazdasági Versenyhivatal többek között azért folytat eljárást, mert a hatóság szerint a cég tévesen mérte fel a szükséges készletmennyiséget a várható érdeklődés nagyságához képest.
A Black Friday időszakában felmerült visszaéléseket még hosszan lehetne sorolni, de az a következtetés mindenesetre levonható, hogy mind a vásárlóknak nagyon körültekintően kell eljárniuk az akciós vásárlások során, mind az üzleteknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk az akciótartási gyakorlatukra, mert a szabályok megszegése súlyos – akár a vállalkozások előző évi nettó árbevételének 10 százalékáig terjedő – bírságot is maga után vonhat.
A fogyasztóvédelmi hatóságok egyre intenzívebb fellépésének köszönhetően egyre több vállalkozásban merül fel, hogy a hagyományos megfelelési programok mellett fogyasztóvédelmi megfelelési programot is bevezessenek. Ezt különösen fontosnak tartjuk a jogsértés elkerülése és a vállalkozás presztízsének fenntartása érdekében, és természetesen azért is, hogy a vásárlók a nagyobb akciók, például Black Friday esetén is jó érzéssel vásárolhassanak és ne a fiktív ártól, kedvezményektől és egyéb megtévesztésektől kelljen tartaniuk.
– mondta dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda partnere.