Éjszaka elsősorban az Alpokalján, az Északi-középhegység völgyeiben, illetve az Észak-Alföldön köd, rétegfelhőzet képződik, máshol a derült ég mellett inkább csak foltokban válik párássá a levegő. Vasárnap az éjszaka képződött köd délelőtt szinte mindenütt feloszlik, és derült vagy gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlra némi fátyolfelhőzet is besodródik.
A nyugati határszélen azonban tartósan megmaradhat a rétegfelhőzet. A délkeleti, keleti szél szombaton az északkeleti harmadot leszámítva mindenütt megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. Vasárnap napközben jellemzően a Dunántúli-középhegységben és a Börzsönyben erősödik meg a szél.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul. A szélcsendes északkeleti harmadban lesz hidegebb a hajnal.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 14 fok között várható. A 10 fok alatti értékekre a nyugati határ mentén számíthatunk.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN