Éjszaka fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, eleinte még a nyugati határvidéken eső, zápor lehet, majd ott is megszűnik a csapadék. Vasárnap a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, estig csapadék nem valószínű.

Többfelé megélénkül, főként a Dél-Alföldön és északnyugaton néhol meg is erősödik a délkeleti szél.

KORÁBBAN ÍRTUK

Díjat nyert a Budapest Bank! Az Év társadalmilag felelős bankja lett

Budapest Bank nyerte el az Év társadalmilag felelős bankja elismerést a Mastercard – év bankja versenyen. A társadalmi felelősségvállalásnak több évtizedes hagyománya van a pénzintézetben, fő pillérei a pénzügyi tudatosság fejlesztése, a gyermekek jólétének segítése, a közösségi értékek ápolása, az esélyegyenlőség és a környezetvédelem iránti elkötelezettség.

Bankszövetség: A hatékony digitalizáció a bankszektor számára kulcsfontosságú

Fontos a bankszektor minél gyorsabb és hatékonyabb digitalizációja, mivel a jól működő bankrendszer a gazdasági siker egyik záloga - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 14 és 20 fok között alakul.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!