Második alkalommal rendezik meg a Nemzetek Sajtfesztiválját Budapesten. A szombati Folyondár utcai egész napos eseményen huszonöt országból több mint négyszáz féle sajtot, valamint a hazai borvidékek termékeit lehet kóstolni.

Lesz puha és kemény, kicsi és nagy, kecsketejből készült és ementáli sajt, valamint sok minden más, felvonulnak a desszertsajtok is. Összesen tíz tonna sajt érkezik, Európa huszonnégy országa mellett az Egyesült Államok is képviselteti magát, utóbbi egy olasz származású család Merlot borban továbbérlelt sajtjával

– mondta Gábossy Ádám főszervező az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, az erősebb aromájú sajtokhoz karakteresebb, teltebb bort javasolnak fogyasztani, a gyengébbhez könnyedebbet, hogy jól harmonizáljanak egymással.

A fesztiválon a hazai sajtmanufaktúrák is ott lesznek termékeikkel, egy nemzetközi zsűri kiválasztja a Nemzet Sajtját, amely a közeljövőben részt vehet egy rangos külföldi sajtversenyen. Telefonos applikációval a közönség is szavazhat a résztvevő nemzetek legjobbjaira.

A fesztiválon a gyerekeket interaktív programokkal várják: délelőtt mini sajtüzemben tapasztalhatják meg, miként lehet a tejből sajtot gyártani, de lesz tehénfejés is. Délután és este a magyar borvidékek termékei vonulnak fel, este koncertek lesznek.

Magyarországon egyre több sajtmanufaktúra működik, a szabályozás változása is kedvez nekik, forrásokhoz tudnak jutni. Egyre jobb sajtok készülnek Magyarországon

– mondta a főszervező.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!