Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az NKM Mobilitás Kft. A partnerség célja, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalat 2020-tól a kezelésében lévő és ügyfeleknek átadott elektromos autók töltését is biztosítani tudja. Az Európai Mobilitási Héten bejelentett együttműködés újabb lépés a környezettudatos, fenntartható megoldások irányába a vállalati mobilitás területén, aminek hála az elektromos autózás a cégek számára is valódi alternatívává válik.

Eddig 14 ezer elektromos autó fut az utakon

Felmérések szerint csak a fővárosban dolgozók közül mintegy százharmincezren járnak autóval naponta munkába, ehhez képest a Magyarországon forgalomban lévő tisztán elektromos vagy hálózatról tölthető plug-in-hibrid rendszerű autók száma alig haladja meg a tizennégyezret. Az innovatív technológia széles körben való elterjedésének – többek között – az elektromos gépkocsiknak tulajdonított alacsonyabb hatótáv és az országos töltőhálózati lefedettség kérdése szabnak gátat.

Integrált számlázási rendszer és töltőállomás kereső

Ezen a helyzeten kíván változtatni a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Mobilitás Kft. stratégiai megállapodása, amelyet az Európai Mobilitási Hét folyamán írtak alá. A Mobiliti 2017-ben indította el e-mobilitás szolgáltatását és az elektromos autó töltőállomás-hálózat kiépítését, mostanra pedig már száznál több nyilvános töltőt üzemeltetnek. A társaság gyors- és villámtöltői a legjobbak közé tartoznak a piacon, telefonos applikációjukkal pedig nemcsak a töltés vezérelhető néhány gombnyomás segítségével, de számos egyéb szolgáltatás is elérhető, mint a töltőállomás kereső vagy az integrált számlázási rendszer.

Az NKM Mobilitás Kft. Magyarországon elsőként teremtette meg az országos villámtöltő lefedettséget az e-autósok számára. Azóta is folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek további hozzáadott értéket jelentenek a piacon.

 – mondta el Balogh Szabolcs, az NKM Mobilitás Kft. ügyvezetője.

Fotó: Mercarius

Töltőket is telepítenek

A legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalatként ismert Mercarius Flottakezelő Kft. stratégiai partnere támogatásával vállalja, hogy 2020-tól az általa kihelyezett elektromos autók mellé igény esetén töltőállomásokat is telepít vállalati megrendelői számára. A szolgáltatáscsomag részeként a Mobiliti töltőit az ügyfelek a Mobiliti RFID technológiával működő ügyfélkulcsával és telefonos applikációjával egyszerűen és gyorsan használhatják, emellett a Mercarius Flottakezelő saját assistance- és szervizszolgáltatása változatlan módon működik majd az elektromos autók esetében is. 

A villamos energiával hajtott gépjárművek akkor juthatnak meghatározó szerephez a vállalati mobilitás területén, ha a gépjárművek töltésére és szervizelésére is sikerül optimális megoldást találni. Azok a flottakezelő cégek lesznek előnyben, amelyek időben alkalmazkodnak a fogyasztók igényeihez, és a töltő infrastruktúra kiépítésében is segítséget tudnak nyújtani megrendelőiknek.

 fejtette ki Szűcs László, a Mercarius Flottakezelő Kft. társtulajdonosa.

Nyitókép: Mercarius

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!