Tovább erősödhet a magyar-kínai pénzügyi együttműködés – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, miután egyeztetett Ku Su-val, a Kínai Kereskedelmi és Iparfejlesztési Bank (ICBC) vezérigazgatójával.

Képviseletet nyitnának

A Pénzügyminisztérium MTI-hez hétfőn eljutatott közleménye szerint a tárgyaláson szóba került, hogy az ICBC a magyar-kínai tranzakciók megkönnyítése, valamint az Egy övezet egy út kezdeményezés beruházásainak támogatása érdekében vizsgálja képviselet nyitásának lehetőségét Magyarországon.

A felek egyetértettek abban, hogy az ICBC magyarországi jelenléte tovább erősítené Magyarország regionális pénzügyi központ szerepét.

Az 1984-ben alapított kínai pénzintézet – amely mintegy négyezer milliárd amerikai dollár értékű eszközállományával a világ legnagyobb bankja – 47 országban és régióban 426 képviselettel rendelkezik, a bank 15 európai országban van jelen – közölte a minisztérium.

Forrás: Facebook / Varga Mihály.

Sokat fejlődtek a magyar-kínai kapcsolatok

Varga Mihály a találkozót követően a közlemény szerint elmondta, a magyar gazdaság teljesítménye 30 százalékkal emelkedett 2010 óta, ez mintegy kétszerese az uniós átlagnak.

A vonzó gazdasági és üzleti környezetnek köszönhetően az országba irányuló közvetlen külföldi tőkebeáramlás az elmúlt öt évben több mint 74 milliárd eurót tett ki.

A miniszter kiemelte, a legfrissebb adatok szerint Kína a negyedik legnagyobb Európán kívüli befektető Magyarországon. Hozzátette, hogy a pénzügyi együttműködés a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok egyik leggyorsabb ütemben fejlődő területe. Ezen belül példaként említette a Bank of Chinaval folytatott együttműködést, Magyarország eredményes bekapcsolódását a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank tevékenységébe, az OTP Bank képviseleti irodájának megnyitását a kínai fővárosban, a Budapest-Belgrád vasútvonallal összefüggő, befejezés előtt álló hiteltárgyalásokat, illetve a különböző pénzügyi alapokban való aktív magyar részvételt is.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!