Meghaladta a 700 milliárd forintot az Erste Bank vállalati hiteleinek állománya az idén augusztus végén, a 707 milliárd forintot elérő állomány 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – mondta Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Jelezte: az állomány a 2015 év végén mért szintnek több mint a duplájára, 135 százalékkal bővült. Az újonnan folyósított hitelek összege az idei első nyolc hónapban elérte a 164 milliárd forintot, ami 13 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Szabados Richárd rámutatott: az idén az első fél évben a magyar pénzintézet vállalati üzletága mutatta fel a legdinamikusabb bővülést az Erste Csoporton belül, miközben a nem teljesítő hitelek arányát 1 százalék alatt tartotta.

Az Erste azt tervezi, hogy öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelezővé válik Magyarországon.

– emelte ki Szabados Richárd.

A vállalati hitelállomány növekedéséhez minden terület hozzájárult. A kereskedelmi célú ingatlanok esetében a hitelállomány idén augusztus végén elérte a 270 milliárd forintot, amely éves összehasonlításban 13 százalékos, míg 2015 végével összevetve 119 százalékos bővülés.

A nagyvállalati hiteleknél a 178 milliárd forintot elérő állomány tavaly augusztushoz képest 27 százalékos gyarapodást mutat, 2015 végéhez viszonyítva pedig több mint a triplájára, 217 százalékkal nőtt. Ezen a területen az új kihelyezések értéke 49 milliárd forintot ért el az idei első nyolc hónapban, 36 százalékkal meghaladva meg az egy évvel korábbit.

A kis- és középvállalkozói hitelek állománya 2015 vége óta több mint a duplájára, 118 százalékkal 229 milliárd forintra bővült, az egy évvel ezelőttihez képest pedig 23 százalékkal emelkedett. Az Erste Bank az idei első nyolc hónapban a kis- és középvállalkozásoknak 48 milliárd forint új hitelt helyezett ki, 14 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az önkormányzati szektor esetében az új kihelyezés idén január és augusztus vége között 270 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, elérte a 10 milliárd forintot. Az állomány egy év alatt több mint a duplájára, 14 milliárdról 30 milliárd forintra nőtt augusztus végére.

Szabados Richárd kiemelte: a vállalati hitelezés gyors bővülése mellett az állomány továbbra is egészséges, a nem teljesítő hitelek rendkívül alacsony, 1 százalék alatti arányának hátterében a bank belső folyamatainak javítása, illetve az értékesítési terület bővítése és fejlesztése húzódik meg.

Az Erste számára kiemelten fontos a hazai kis- és középvállalati (kkv) szektor, így aktívan részt vesz az nhp fix programban is, eddig több mint 14 milliárd forint értékben kötött szerződést, amely a bank vállalati piaci részesedésének megfelelő arányt jelent a teljes szerződött hitelállományból. A konstrukciót elsősorban a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban működő vállalkozások veszik igénybe – tette hozzá.

Jelezte: az Erste a mezőgazdaság finanszírozásában hagyományosan jól teljesít, 10 százalék feletti, dinamikusan növekvő piaci részesedésével a legnagyobb banki szereplők közé tartozik. Az agrárhitelek állománya augusztus végén elérte a 107 milliárd forintot, amely éves összevetésben 38 százalékos növekedés.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!