A következő három évben 7,4 milliárd eurót felemésztő szerkezetátalakítást hajt végre a Deutsche Bank, és ennek keretében munkavállalói mintegy ötödét, 18 ezer embert bocsát el.

A stabil nyereségesség lenne a cél

A legnagyobb német kereskedelmi bank vasárnap a felügyelő bizottság ülése után hozta nyilvánosságra történelmének legnagyobb szabású átalakítási tervét, amelynek révén megpróbálja áramvonalasítani tevékenységét és újra stabilan nyereségessé tenni működését.

  • Az átalakítás költségei miatt a cégcsoport arra számít, hogy az idei év második negyedévét 2,8 milliárd euró veszteséggel zárja. A pénzintézet július 24-én ismerteti majd a június végéig tartó három hónapos időszak előzetes adatait.
  • Az átalakítás költségeit nem számolva a konszern adózás előtti profitja 400 millió euró, a tiszta nyeresége pedig 120 millió euró körül várható.

Négy év óta először tavaly nyereséget termelt a Deutsche Bank, de idén valószínűleg ismét veszteséges lesz az átalakítások költségei miatt.

18 ezer főt küldenek el

A pénzintézet jelenleg 91 500 embert foglalkoztat világszerte, ebből 41 500-at Németországban. A leépítések után a banknak mintegy 74 ezer alkalmazottja lesz. A Deutsche Bank célja, hogy 2022 végére 17 milliárd euróra csökkentse kiadásait, és a költségek és bevételek aránya addigra a mostani, 90 százalék fölötti szintről 70 százalékra mérséklődjön.

  • A vállalat az átalakítás költségeit saját forrásokból tervezi fedezni, további tőkebevonást a restrukturálás miatt nem tervez, viszont sem idén, sem jövőre nem fizet osztalékot részvényeseinek.

Új üzletágat hoznak létre, visszább veszik a befektetéseket

Az átalakítás során a bank létrehoz egy új, negyedik üzletágat, amely a Deutsche Bank és a Postbank vállalati ügyfeleit fogja kiszolgálni. Idekerülnek a pénzforgalmi szolgáltatások, amelyek révén jelenleg napi szinten nagyjából ezermilliárd eurót mozgatnak.

  • A lakossági és a kisvállalati ügyfeleket a cég lakossági üzletága fogja kiszolgálni, arra építve, hogy a vállalat jelenleg piacvezető ezen a téren Németországban.
  • Felgyorsítják a Deutsche Bank és a Postbank lakossági üzletágának integrációját, és 2022-ig 1,4 milliárd euróval tervezik csökkenteni ebben a szektorban a költségeiket.
  • Döntés született arról, hogy alaposan megnyirbálják az évek óta gyengélkedő befektetési banki üzletágat. A részvénypapírok értékesítését és kereskedelmét megszüntetik, valamint csökkentik a kötvények értékesítésébe és kereskedelmébe fordított tőke nagyságát.

Új vezetési struktúra

A radikális átalakítások részeként a felügyelő bizottság jóváhagyta az augusztus elsejétől működő új vezetési struktúrát, amely nagyobb rugalmasságot biztosít, felgyorsítja a döntéshozatali folyamatokat és bátorítja a vállalkozói szellem kibontakozását a bankok belül.

A tavaly áprilisban hivatalba lépett Christian Sewing vezérigazgató vezetésével a menedzsment igyekszik talpra állítani a bankot, de számos akadályba ütközött, kezdve attól, hogy pénzmosás gyanújába keveredett a bank, elbukott stressz teszteken és hitelminősítők rontották befektetői besorolását. Sewing már tavaly radikális, az alkalmazottak számát hatezer fővel csökkentő átszervezési programot indított el.

Nem jöttek jól ki a válságból

Az 1870 márciusában alapított német multinacionális befektetési bank és pénzügyi szolgáltató társaság gyakorlatilag nem tudott talpra állni a 2008-as pénzügyi világválság óta, a pénzügyi botrányok és viták mellett az angolszász vetélytársak is lekörözték. Az új átalakítási tervvel végleg lezárták azokat az álmokat, hogy a Deutsche Bank a Wall Street óriásbankjaival kerüljön egy súlycsoportba.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!