A román képviselőház szerdán ismét elfogadta azt a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében a következő két évben mintegy 70 százalékkal nőnek az öregségi járandóságok.

Korábban alkotmányossági problémák voltak, de megoldották

A tervezetet Lia Olguta Vasilescu volt munkaügyi miniszter terjesztette be. A képviselőház már tavaly decemberben megszavazta a jogszabályt, amely később nem állta ki az alkotmányossági normakontrollt, így visszakerült a parlamenthez kiigazítás végett.

  • A tervezett nyugdíjemelések tekintetében a honatyák nem változtattak, így szeptembertől 15 százalékkal nő a nyugdíj.
  • Lényeges emelés jövő év szeptember 1-jétől lesz, akkor a nyugdíjpont – aminek alapján kiszámolják az öregségi járandóságokat – értéke elérné az 1775 lejt.
  • Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak már a jövő év őszén több mint 60 százalékkal lesznek magasabbak a jelenleginél, és 40 százalékkal haladják meg a szeptember 1-jén megemelt nyugdíjakat.

A törvényt 197 honatya támogatta 70 tartózkodás mellett, egy ellenszavazat sem volt.

A román kormányt populizmusal vádolta az ellenzék

Azzal vádolták a kormányt, hogy populista intézkedéseket hoz a jövő évi parlamenti választások előtt. Viorica Dancila miniszterelnök és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábban többször kijelentették, hogy van pénz a költségvetésben a nyugdíjemelésekre, és arról biztosították a közvéleményt, hogy a tervezett emelések fenntarthatók.

Ennek ellenére a fő ellenzéki pártok kételyeiket fejezték ki, hogy lesz-e elég pénz az állami költségvetésben a tervezett nyugdíjemelésre.

A jogszabály csak akkor lép hatályba, ha Klaus Iohannis elnök is aláírja, aki korábban már többször azt vetette a kormány szemére, hogy fenntarthatatlan kiadásokba bocsátkozik az államadósság növelésének terhére.

Az idei első negyedévben  84 ezer forint (1227 lej) volt az átlagnyugdíj Romániában.

Fotó: Pexels.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!