Erőteljes gomolyfelhő-képződésre készülhetünk, vasárnap még összességében több, hétfőn már kevesebb napsütéssel. Többfelé, hétfőn a Nyugat-Dunántúlon már kisebb eséllyel kell záporra, zivatarra számítani, amelyet néhol akár felhőszakadás, jégeső is kísérhet. 

A szél estére a keleti országrészben is északira fordul, és elsősorban a Dunántúl északnyugati tájain, illetve a Nyírség tágabb környezetében megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

A Kárpát-medencét elérő hullámzó frontálzóna hétfőn feloszlik felettünk. Bár a hőség hétfőre szinte mindenhol megszűnik, de a nedves, labilis levegő miatt többfelé kell záporra, zivatarra számítani.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn jobbára 25 és 30 fok között alakul, de az északkeleti határvidéken 31, 32 fok is előfordulhat.

Nyitókép: Pexels.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!