A 2019. április 26-án este tartott nagyszabású díjátadó gálavacsora keretein belül tizenharmadik alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat, illetve a Borászok Barátja különdíjat, amelyeket alább közlünk. Egyúttal kihirdették, hogy ki érdemelte ki a második éve meghirdetett ösztöndíjat.

Hogyan is állt össze a Borászok Borásza és Borászok Barátja jelöltlista?

A Borászok Borászai egyenként megalkották a saját „ötvenes” listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet elküldtek a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az 50 legjobb magyar borász nevét.

Kétkörös szavazás

Az 50 borász a március 2-án megrendezett Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül adta le első szavazatát, amelyek összesítése után ötnek maradt esélye a díj elnyerésére.

A második szavazási körben szintén a legjobb ötven szavazhatott, akik az öt legjobb közül végül Figula Mihályt választották 2019 Borászok Borászának.

Borászok Barátja Különdj

A kibővített kuratóriumi ülésen egyúttal minden Borászok Borásza 1 főt jelölt a Borászok Barátja díjra. A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

A Borászok Borászainak jelöltjei közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választotta ki a győztest, Kovács Pált. Mindenkinek egy szavazata volt, egyszerű többség döntött.

Keresik a Jövő Borászát!

A Vinum Praemium Alapítvány által második alkalommal kiírt ösztöndíjat Novák Szonja nyerte el. Mi is ennek a lényege, mit nyer a Jövő Borásza Ösztöndíj nyertese?

  • a „Jövő Borásza” cím viselése egy évig
  • féléves külföldi szakmai gyakorlat bruttó 1.000.000,- Forintos anyagi támogatása
  • szüret valamely Borászok Borászánál vagy Borászok Borásza jelöltnél
  • tiszteletjegy a Borjog és Bormarketing Konferenciára
  • meghívó a Borászok Borásza gálára az ünnepélyes eredményhirdetésre

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!