Folytatódik a kis- és középvállalatok (kkv-k) gyors növekedése, a számukra nyújtott hitelállomány az Erste Banknál 27 százalékkal gyarapodott egy év alatt, 2019 február végén meghaladta a 200 milliárd forintot – mondta Szerdahelyi Róbert, a bank kis- és középvállalatokkal foglalkozó területének igazgatója kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Bűvült a hitelezés

Az Erste a fővárosban több mint 36 százalékkal tudta növelni hitelállományát a kkv-szektorban tavaly februárhoz viszonyítva, a mezőgazdaságban közel 23 százalékkal nőtt a hitelállomány ugyanebben az időszakban, az élelmiszeripari vállalkozásoknak adott hitelek 27,5 százalékkal bővültek, míg az autógyártás területén több mint 28 százalékkal nőtt a kölcsönök volumene. A legnagyobb növekedést a gépgyártás területén működő kkv-k esetében tapasztalták: itt a hitelállomány egy év alatt több mint 54 százalékkal ugrott meg – mondta Szerdahelyi Róbert. Rámutatott:

Az Erste aktívan részt vesz az jegybank nhp fix programjában, a bank ügyfelei részéről jelentős az érdeklődés a konstrukcióban elérhető források iránt. Az ügyletek, illetve a folyósított volumen jelentős része egyelőre lízingfinanszírozásban került az ügyfelekhez, mivel a lízing rugalmasabb, a változásokra gyorsabban reagáló finanszírozási forma, de a cégek részéről folyamatos az érdeklődés a beruházási hitelek iránt is.

Olvadnak az árazási különbségek

Tapasztalataik szerint a kis- és középvállalatok továbbra is érzékenyek a hitelek árazására, az erősödő verseny miatt azonban az egyes bankok közötti árazási különbségek “olvadnak”, így a bankváltásban ma már kevésbé a költségek a meghatározóak. Az ügyfelek az Erste felmérése szerint a kiszolgálás minősége alapján döntenek egyik vagy másik bank mellett – fűzte hozzá Szerdahelyi Róbert.

A pénzintézetek között hatalmas a verseny az nhp fix források kihelyezésében. Az erős verseny miatt a vállalkozások most igen kedvező kamatok mellett juthatnak forráshoz, a nagyobb ügyletek esetében az ügyfelek által elvárt kamatszint messze a 2,5 százalékos maximum alatt van – magyarázta Szerdahelyi Róbert.

Az anyabank megbízásáből kutatás készül

Szalontai Tamás, a bank vállalati üzletágának fejlesztési vezetője elmondta: az osztrák anyabank megbízásából 900 hazai kis- és középvállalkozás megkérdezésével készítenek kutatást a szektor kilátásairól és bankolási szokásairól. 

  • Az idei eredmények pozitívak, hiszen a válaszadó cégek 80 százaléka ugyanolyan vagy jobb kilátásokkal számol, mint 2018-ban, és mindössze 14 százaléka gondolta úgy, hogy romlanak a gazdasági feltételek.
  • Ennek megfelelően a kkv-k 23 százaléka mondta azt, hogy többet költ fejlesztésre idén (az előző felmérésben ez az arány 20 százalék volt), 67 százalék ugyanannyi összeget fordít ilyen célra, mint egy évvel korábban (egy éve 70 százalék volt), míg a beruházásaikat visszafogó vállalkozások aránya 10 százalék maradt.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!