Magyarországon havonta több mint 100 adathalászok által elkövetett bűncselekmény válik ismertté. Ez a szám feltehetően csak töredéke a ténylegesen megtörtént eseteknek: a becslések szerint azoknak az embereknek a száma, akik telefonos vagy online csalás áldozatai lesznek, a valóságban meghaladhatja az évi több ezret is. A kibertámadások kivédése közös társadalmi érdek és feladat – hívja fel erre a figyelmet az ORFK, a Magyar Bankszövetség és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

A magyar fizetésforgalmi rendszerek a legbiztonságosabbak között vannak

A hazai piaci szereplők – így a hitelintézetek, telekommunikációs cégek, közmű szolgáltatók – fejlett rendszereket vetnek be a csalókkal szemben, és a tudomásukra jutott gyanús esetekben figyelmeztetik az ügyfeleiket.

Az elektronikus fizetési rendszerek hazánkban a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek. A Magyar Bankszövetség részéről elmondhatjuk, hogy a hazai bankok folyamatosan fejlesztik rendszereiket, hogy minél hatékonyabban ki tudják szűrni és meg tudják akadályozni a visszaéléseket. Európai összehasonlítások évről-évre megerősítik, hogy hazánk fizetésforgalmi rendszerei a legbiztonságosabbak között vannak.

Figyeljünk a bankszámlánkon lévő pénzünkre

A támadásokat ennek ellenére nem lehet teljesen kizárni, mert a csalók a bankokat megkerülve közvetlenül próbálkoznak megtévesztéssel az ügyfelek adataihoz hozzájutni. Sajnos az óvatlan ügyfelek sok esetben maguk szolgáltatják ki saját bizalmas adataikat. A támadások hatékony kivédésében tehát az ügyfelek tudatos magatartása is nélkülözhetetlen.

A bankszámlán elérhető pénzünket mindenképpen ugyanolyan figyelmesen és körültekintéssel kell kezelnünk, mint ahogy a pénztárcánkra figyelünk. 

Adathalászat

Az internetbűnözők által elkövetett leggyakoribb, egyszersmind a legtöbb problémát okozó bűncselekmény az adathalászat (phishing). Az elkövetési mód lényege, hogy a támadók telefonon, e-mailben vagy egy közösségi oldalon keresztül megtévesztik a kiszemelt áldozatokat, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy saját maguk adják meg adataikat az illetékteleneknek, vagy önszántukból utaljanak át nekik pénzt.




Hogyan védekezzünk?

  1. Gyanakodjunk, és legyünk különösen körültekintőek akkor, ha az üzenet azt sugallja, hogy azonnal cselekedni kell (pl. felfüggesztik a bankszámlánkat, telefonszolgáltatásunkat, felhasználói fiókunkat). A csalók célja ilyenkor az, hogy a siettetés miatt meggondolatlanul cselekedjünk. Ne dőljünk be ennek a trükknek, és megfontoltan mérlegeljük, hogy egyáltalán ügyfelei vagyunk-e az adott cégnek.
  2. Bizalmas információkat (pl. bankszámla adatok, jelszavak, PIN kód) emailben egyetlen bank sem kér ügyfeleitől. Soha, semmilyen körülmények között ne adja meg azonosítóit, hiszen a bankja már ismeri azokat.
  3. Szinte biztos, hogy adathalászokkal van dolgunk abban az esetben is, ha egy önmagát hivatalosnak feltüntető szervezettől olyan levelet kapunk, amit helytelen magyarsággal, hibás nyelvtannal írtak meg, vagy nem a vállalat központi címéről érkezik (@gmail.com, @freemail.hu). Gyanakodjunk, ha akár egyetlen ékezethiányt észlelünk a levélben!
  4. Mindig ellenőrizze, hogy a belépési vagy az adatbekérő oldalt valóban a szolgáltatója üzemelteti e. Ha a szokásostól eltérő (logó helye, az oldal színe, szövegezése) oldalt lát, inkább hívja fel szolgáltatóját.
  5. Ellenőrizze a böngésző sávban szereplő url-t. Ha a szokásostól eltérő, a korábbi linkekhez nem hasonlító címsort lát, vagy ha a https kiterjesztés hiányzik, fogjon gyanút!
  6. váratlan, nagy összegű nyeremény is gyanakvásra adhat okot. Ilyenkor vegyük fel a kapcsolatot a szolgáltatóval, ne teljesítsük például a csalók kis összegű kártyafeltöltésre, átutalásra irányuló kérését!



Ajánlott teendők:

  1. Ha egy email vagy üzenet adathalász támadásnak tűnik, akkor azt törölje! Semmiképp se adja meg az adatait, ne nyissa meg a csatolmányokat, és ne kattintson az üzenetben szereplő linkre!
  2. Ha csalás áldozatává vált, ne szégyellje! Tegyen feljelentést, jelezze a hatóságoknak! Csak így segíthető elő a sikeres nyomozás, a csalások felderítése és a tettesek megbüntetése.
  3. Ha bármi kétsége van, bátran kérdezzen! Híva fel a bankjának vagy a tájékoztatásban megnevezett cégnek az ügyfélszolgálatát!
  4. Minden gyanús kísérletet, küldeményt haladéktalanul jelentsen be a szolgáltatójának vagy bankjának az ügyfélszolgálatán!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!