Az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetője, Nagyné Agárdi Györgyi vehette át az Év CIO-ja díjat a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományos évadnyitó rendezvényén. A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő elismerés történetében eltelt legutóbbi tíz évben, a független szakmai bizottság most ítélte oda újra női vezetőnek a rangos címet. A szervezet által kiírt pályázat idén az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggéseire helyezte a hangsúlyt.

Az IT vezetők kimagasló munkát végeznek

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2002-ben ítélte oda először az Év CIO-ja díjat. A díj megalapításával a szervezet célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára. Az elismeréssel az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyarországi CIO-k (Chief Information Officer) munkáját kívánják kitüntetni.

A pályaművek mellett személyesen is kellett prezentálni

A pályázóknak 2011 óta nemcsak pályaművet kell beadniuk, hanem személyes meghallgatáson meg is kell védeniük azt. A díjra a VISZ elnöksége által felkért zsűri tesz javaslatot, a zsűri munkájában pedig a VISZ elnökségének képviselői mellett több szakmai szervezet vezetője, valamint a hazai szaksajtó képviselői is részt vesznek.

Az idei pályázat kiírása az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggésire helyezte a hangsúlyt és a zsűri a 2018-as CIO díjat Nagyné Agárdi Györgyinek, az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetőjének ítélte oda. 

20 éve az Allianznál

Nagyné Agárdi Györgyi több mint 20 éve dolgozik a pénzintézeti és biztosítási szektorban informatikai vezetőként. A szakember közgazdászként kezdte pályáját, azonban érdeklődése hamarosan a vállalati informatika felé fordult. Az ÁB-AEGON Biztosítónál kezdte pályafutását 1995-ben informatikai területen dolgozó vezetőként, majd 2002-ben az Erste Bankhoz igazolt, ahol szervezési igazgatóként dolgozott. Vezetésével történt meg a Postabank informatikai migrációja, emellett kiemelt feladata volt a korszerű banki alkalmazások fejlesztésének irányítása is.

Számos sikeres projektet tudhat a háta mögött

  • Nagyné Agárdi Györgyi 2009-től töltötte be szervezési és fejlesztési igazgatói pozíciót az Allianz Hungária Zrt.-nél, 2016-tól pedig a vállalat CIO-ja.
  • Irányítása alatt valósult meg a biztosító informatikai szervezetének teljes átalakítása, újraépítése, a SOA-alapú háromrétegű alkalmazásarchitektúra kialakítása, a folyamatok digitalizációja és a kapcsolódó hatékony workflow rendszer kiépítése.
  • Csapatával számos, a nemzetközi biztosítási piacon is egyedülálló megoldást vezettek be (a mobil POS, a QR-kódos és a call centeres fizetés, robotok használata a folyamatok automatizálásában, a mezőgazdasági biztosítások műholdas biotérképpel történő támogatása stb.). 

A díjjal a zsűri továbbá elismerte azt is, hogy

Nagyné Agárdi Györgyi a multinacionális vállalatokat jellemző kötöttségekből előnyt tudott kovácsolni.

A grémium emellett kiemelte mentori munkáját is, melynek során több, azóta más nagyvállalatnál dolgozó informatikai vezetőt segített szakmai fejlődésében.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BANKÁR MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Bankár Magazint a közösségi média oldalakon is!